Döntő lesz!

Ugyan a VII. Érdi Ipartestület Kupa csupán hat, „átlagos” mérkőzésből áll, ám ismét úgy alakult, hogy a harmadik nap a helyosztóké, azaz a záró felvonás során a Kecskemét az MTK-val a bronzéremért, az ÉRD a Budaörssel az aranyért vív meg.

Hasonló tartalmaink:

ÉRD–MTK

A felkészülés alatt ritkán használt kifejezés illik az ÉRD és az MTK Budapest találkozóján a házigazda teljesítményére: minden klappolt. Az első gólt még a fővárosi kék-fehérek szerezték, de az ÉRD dinamikus játékával nem bírta tartani a lépést Golovin Vlagyimir csapata, így Szabó Edináék Katarina Krpezs-Slezák és Tóth Gabriella vezetésével a 26. percben és a félidőben is héttel vezettek (19–12).

A fordulás után minden mindegy alapon feljött két gólra az MTK, de hiába lőtt zsinórban hat gólt, az ÉRD ismét meglódult, és könnyedén, 38–27-re győzött.

Mindezt úgy, hogy a csapat kapitánya, Janurik Kinga egy másodpercet sem töltött a pályán, ugyanis ezúttal Julie Foggea kapott lehetőséget, s 17 védésével bizonyította is, megérte őt szerződtetni.

ÉRD–MTK Budapest 38–27 (19–12)
ÉRD Aréna, 900 néző. V: Felhő, Öcsi
Legjobb dobók: Krpezs-Slezák 8, Tóth G., Klivinyi 6-6, Signaté, Szabó L., C. Lassource 3-3, ill. Termány 8, Tóth E. 6, Gorilska 3

Kecskeméti NKSE–Budaörs
Öt helyen változtatott az ÉRD elleni mérkőzéshez képest a Kecskemét keretén Marosán György. De ebben nem volt sok köszönet, hiszen a Budaörs rögtön magához ragadta a kezdeményezést. Olyannyira, hogy a huszadik percben hattal, a szünetben már kilenccel vezetett Mihály Attila csapata (14–23). A fordulás után a lehetetlent próbálta meg véghez vinni a Kecskemét, hiszen a kapus Jovana Risovic két gólja mellett még hármat lőttek két perc alatt emberelőnyből. Aztán a Budaörs ismét belelendült és magabiztos, 36–29-es győzelmet aratott.

Kecskeméti NKSE–Budaörs 29–36 (14–23)
ÉRD Aréna, 300 néző. V: Szakállas, Varasdi
Legjobb dobók: Szabó Edina 7 (4), Kucerova 5, Gulyás 4, ill. Juhos, Szöllősi-Zácsik 6-6, Ertl, Maláti 4-4, Szabadfi, Berta, Gerháth 3-3

ÉRD (ifi)–MTK Budapest (ifi)
Érdemes járni az ifik meccseire is. Az ÉRD a háromnapos torna első napján könnyedén, 37–25-re verte az Alba FKC korosztályos csapatát. A második napon már nem volt ilyen egyszerű dolga Oláhné Balog Tünde lányainak, hiszen az MTK 18 perc után meglépett, a szünetben néggyel (12–16), ezt követően a 40. percben már héttel (16–23) vezetett. A fiatal érdiek azonban már tanulják az egyesület alapvető koncepcióját: küzdeni hatvan percig. Ez pedig eredményre is vezetett, miután az utolsó húsz percet 14–6-tal abszolválták Reizinger Sáráék, s 30–29-re nyertek.

ÉRD (ifi)–MTK Budapest (ifi) 30–29 (12–16)

A VII. Érdi Ipartestület Kupa harmadik, utolsó napjának programja:
16.00: ÉRD (ifi)–HK Hodonin (cseh, ifi)
18.00: Kecskeméti NKSE–MTK Budapest
19.45: ÉRD–Budaörs
utána: eredményhirdetés

(Fotó: handballerd.hu)

Címkék