Szeptember 2-án lép fel az Érdi Napokon Péterfy Bori és a Love Band. Rekkenő hőségben sikerült elérnünk Borit koncertre menet. A hőség, zene, színház, család, stresszoldás hívószavak mentén kérdeztük őt.

– Miközben beszélgetünk, a turnébuszban ültök, odakint körülbelül 34 fok van. Klimatizált a jármű?
– Hál’ Istennek igen.

– Ki dönt arról, hogy hány fok legyen a buszon?
– Annyira össze vagyunk szokva, hogy ilyesmin nem szoktunk veszekedni.

– És máson igen?
– Alapvetően csak szakmai dolgokon, de akkor sem veszekszünk, hanem inkább vitatkozunk.

– Debrecenbe mentek éppen. Ilyenkor, ha vidéken koncerteztek, ott is töltitek az éjszakát?
– Csak akkor alszunk ott, ha messzebbre utazunk, például Erdélybe. A koncertről Visegrádra megyek, ott van most a kisfiam. Hajnalban, három-négy körül fogok odaérni.

– Mennyi idős a kisfiad?
– Hat éves, júliusban volt a születésnapja, még óvodás. Hegymászó vagy nindzsa szeretne lenni, bár azon is gondolkozik, hogy bérgyilkos legyen. A múltkor látta a Megint dühbe jövünk című Bud Spencer-filmet, és a bérgyilkos figurája nagyon nagy hatással volt rá. Azért erről a pályáról remélhetőleg sikerült lebeszélnem.

– Sok koncertetek lesz a nyáron?
– Nagyon, hiszen ez a főszezon. Minimum heti kettő-három, de van, hogy négy. Tegnap Hatvanban koncerteztünk, ma reggel hattól forgattam, és most megyek Debrecenbe. Elég sűrű a program.

– Hogy néz ki egy napod? Van színházi próba, zenekari próba, bezuhan néha egy-egy film, és ott van még a család is.
– Ami a munkát illeti, a hangsúly a zenekaron van. Minimalizáltam minden mást. A színészi énem csorbult ugyan az elmúlt tíz évben, de egyáltalán nem bánom.

– Az elmúlt tíz évben? De hát ezalatt volt egy csomó színházi szereped, többek közt a Nemzetiben.
– Ott is csak évi két bemutatót vállaltam a zenekar miatt. Mióta megszületett a kisfiam, szabadúszó vagyok, nem szerződöm sehova. Csak akkor fogadok el egy ajánlatot, ha a próbák nem ütköznek a zenekar életével, és izgalmasnak tartom a felkérést. Az elmúlt években három komolyabb színházi feladatom volt, kettő a Belvárosi Színházban, és most a Katonában. A filmforgatások közül is csak azt vállalom el, ami tényleg érdekel, és amit össze tudok egyeztetni a zenekarral.

– Milyen forgatásban veszel most részt?
– Nagypál Orsi rendező – vele csináltam a Terápiát és két kisfilmet – első nagyjátékfilmjében van egy kicsi, de izgalmas szerepem.

– Hány órát dolgozol egy héten?
– Azt nem lehet órára mérni. Csinálunk egy új lemezt, az ezzel kapcsolatos munka – a szövegírás, a számokról való gondolkodás – folyamatosan, fejben zajlik. Egy-egy koncert pedig elvisz egy egész napot: annak ellenére, hogy a színpadon csupán másfél órát állunk, ott van a készülődés, a hangbeállás, az öltözés, az oda-vissza utazás is. Nem lehet pontosan mérni, mennyi a munkaidő. Folyamatosan standby üzemmódban vagyunk.

– Mikor jelenik meg az új lemezetek?
– Valamikor októberben, a tizedik szülinapunk előtt. November 17-én lesz a szülinapi koncertünk az Akvárium Klubban. Nagyon speciális módon jelentetjük meg ezt a lemezt: a számokat először az App Store-ból ingyenesen letölthető BoriX nevű játék pályáján haladva lehet meghallgatni. A játék folyamatosan frissül, ahogy készülnek az újabb számok. Magyarországon nem volt még ilyen lemez megjelenés…

– És a közönség mit szól hozzá?
– Nagyon aktívak! Olyan pontszámokat küldözgetnek, hogy el vagyunk ájulva.

– Honnan jött az ötlet?
– Alapvetően a zeneszerző és zenekarvezető Tövisházi Ambrusé.

– Erről a lemezről is játszotok a koncertjeiteken?
– A két már letölthető számot igen. A Föld hívja Földet, illetve a Ne keresd az igazit, az én voltam nagyon-nagyon megy a youtube-on.

– Legutóbb egy óbudai koncerten láttalak titeket, és feltűnt, hogy nagyon jól animálod a közönségedet. Ez mindig ilyen jól sikerül?
– Alapvetően nagyon jól, de van néha nehezebb közönség. De olyan, hogy úgy váltunk volna el, mármint a közönség és én, hogy na, ez nem sikerült, még nem volt. A végére mindenki elégedett.

– Ki a példaképed, ha zenéről van szó?
– David Bowie. Lement a mélyre, de fel tudott jönni, izgalmas és rejtélyes tudott maradni, hihetetlen életművet hagyott maga után, amire a halálával feltette a koronát. Példaértékű művészpályája volt. De én azokat is szeretem, akik elvéreznek a csatában. Szeretem a gyengeséget; engem az őrület izgat, a nagyon profik hidegen hagynak.

– Színész példakép?
– Rengeteg van, nem tudnék példát mondani. Egyébként örülök annak, hogy nem kell a színház csodálatos és őrjítő rabságában vergődnöm egész életemben; a zenekarom alakulása előtti nyolc évet a Krétakör Társulat tagjaként töltöttem. Ez a korszak ma már legenda: valóban világsztárok voltunk, hét-nyolc éven át utaztunk. Ez is hatalmas ajándék volt az élettől, ha visszagondolok rá, néha úgy érzem, hogy ez nem is velem történt meg. Csodálatos volt az egész alkotási folyamat, és azok az előadások, amiket létrehoztunk. Fantasztikus időszak volt, de százszázalékos jelenlétet követelt, fel sem merülhetett a család, például. Ezért nem is folytatódhatott tovább.

– Játszol mostanában?
– A Katonában volt egy premierem májusban, Brecht Kaukázusi krétaköre. Székely Kriszta rendezte, májusban volt a bemutatója, és már jelölték is a legjobb előadás díjára. Nagyon drukkolok, hogy megnyerje. Nagyon nagy sikere lett egyébként: júniusban volt egy pár előadás, és tömött sorokban álltak az emberek a színház előtt, hogy bejussanak. Egy picike térben játsszuk, a Katona Kamrában, ahová összesen száz ember fér. A fél zenekart vittem magammal: a gitárosunkat, Nagy Istvánt, és Gáspár Gerit. Mi csináltuk a darab zenéjét, az én szerepem az Énekes – a karakter nagyon sokat énekel, és mint kívülálló kommentálja, meséli végig az előadást. Emellett a Száll a kakukk fészkére című darabban játszom Ratched főnővért, Szabó Kimmel Tamással, a Belvárosi Színházban, már harmadik éve. Nagyon jó kis darab, sokat visszük vidékre is.

– Mi vesz ki többet belőled, a színház vagy a zene?
– A színház, pedig korábban vége van, és fizikailag ritkán annyira megterhelő, mint egy koncert. De messze nem ad vissza annyit. Egy koncert annyi energiát ad, hogy utána bármilyen fáradtak vagyunk, nem tudunk elaludni reggelig. A színházból pedig egy nehezebb előadás után hazavánszorog az ember.

– Végig gondoltátok már, hogy meddig szeretnétek zenélni?
– Nem szoktunk ezen gondolkozni, nem stresszelem vele magam. Majd meglátjuk: ameddig jól áll, ameddig van közönség, addig csinálom.

– Hogyan lehet ezt a sokféle dolgot egyszerre stressz nélkül csinálni?
– A rock and roll életformával járó súlyos kilengéseket jógával és egészséges életmóddal próbálom ellensúlyozni. Aztán fontos még a szex: nagyon jól karbantartja az idegrendszert. Ezen kívül folyton tudatosítom magamban, nagyon nagy ajándék az élettől, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Egy ilyen picike országban, ilyen típusú zenével, egy nővel a középpontban, aki ráadásul megosztó karakter, egy csoda, hogy ez így tud működni. Minden alkalommal tudatosítom magamban, amikor felmegyek a színpadra, hogy a legjobbnak kell lenni. Hogy ezt meg tudjam csinálni, megfelelő fizikai és mentális állapotban kell lennem. Mindezek mellett embertelen erőt ad az anyaság, az, hogy van egy ilyen gyönyörű gyerekem, és nem akarok neki csalódást okozni. Ezek az összetevők nagyon jól megtartanak engem, egyelőre.

-Köszönjük az interjút, várunk benneteket az ÉnFeszten, szeptember 2.-án 19:30-kor, a Főtéren.