Veretlen ellen!

A Budaörs NB II-es csapata a veretlen MTK Budapestet, az Érdi VSE NB III-as gárdája az ugyancsak vereség nélkül álló III. kerületi TVE-t látja vendégül, ahogy a megyei első osztályban két győzelemmel és egy döntetlennel álló Százhalombattai LK is pályára lép.

Hasonló tartalmaink:

Nem lesz könnyű feladata a Bognár György irányította Budaörsnek, hiszen az élvonaltól búcsúzó, a Merkantil Bank Ligában még veretlen MTK Budapest együttesét fogadja Tatabányán. A fővárosi kék-fehérek a másodosztály eddigi hat fordulójában ötször nyertek, csupán Békéscsabán játszottak gól nélküli döntetlent. Ezzel szemben a Budaörs mérlege igencsak vegyes, a tizenhárom lőtt mellé tizennégy kapott gól párosul, egy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a tabella tizenötödik helyét foglalják el.

Merkantil Bank Liga NB II, 7. forduló
09.02., 16.30, Tatabánya, Grosics Gyula Stadion: Budaörs–MTK Budapest

Az NB III Nyugati csoportjában érdekelt Érdi VSE három forduló után százszázalékos mérleggel vezeti a bajnokságot, a következő ellenfél a szintén veretlen, ám a két sikere mellett egy döntetlennel álló III. kerületi TVE-t látja vendégül.

– Amikor hazai pályán játszunk, nem lehet más a célunk, minthogy a három pontot itthon tartsuk. Tudjuk, hogy egy masszív társasággal, rutinos játékosokkal teletűzdelt III. kerülettel fogunk játszani, de még egyszer mondom, hazai pályán nyernünk kell – idézi Limperger Zsoltnak a III. kerületi TVE elleni mérkőzés előtti nyilatkozatát a klub honlapja.

Az Érdi VSE-nek tavaly vegyes emlékei lehetnek a III. kerület elleni mérkőzésekről, egyrészt azért, mert az érdiek tizenkét meccses győzelmi szériáját a tizenharmadik körben épp a Kerület szakította meg, amikor Domokos Bálint negyedik percben szerzett találatára még az 55.-ben Melczer Vilmos válaszolt, de az utolsó pillanatban Szilágyi Máté góljával 2–1-re a vendégek nyertek. Másrészt vannak azért jó emlékek is, hiszen a 31. fordulóban Tárkányi Gergő góljával 1–0-ra az érdiek győztek, s ekkor vált biztossá, hogy a hátralévő fordulóktól függetlenül Limperger Zsolt alakulata legalább ezüstérmet szerez a bajnokságban.

– Véletlenül sem úgy megyünk ki erre a mérkőzésre, mint esetleg Ajkán, hogy adunk húsz, harminc perc előnyt az ellenfélnek, itt a rutinos játékosok hatványozottan meg tudják bosszulni azt. Megpróbálunk azzal a felfogással játszani, mint ami a Pénzügyőr ellen volt, támadófocit szeretnénk játszani, nem elfeledkezve arról, hogy a védelemben, középpályán és elöl is jó játékosaik vannak. Bízom benne, hogy újfent jó focit játszunk és itthon tartjuk a három pontot – fogalmazott az Érdi VSE vezetőedzője.

Az érdiek az első körben a Gyirmót FC Győr II vendégeként győztek 2–1-re, majd az első hazai mérkőzésen 5–0-ra verték a Pénzügyőr SE-t, legutóbb pedig rangadót nyertek Ajkán (1–2). Ezzel szemben a budai egylet a Dunaharaszti MTK ellen, a nyitó fordulóban kétgólos hátrányból játszott 2–2-es döntetlent, majd Csornán győzött 1–0-ra, a harmadik körben pedig ötgólos meccsen verték egy góllal hazai pályán az újonc Pápai Perutz FC-t.

A III. kerületnél is voltak változások a nyár folyamán, korábbi játékosunk, Palásthy Norbert testvére, Dávid Soroksárról tette át székhelyét, s jól ismerheti az érdieket, hiszen tavaly többször is megfordult Limperger Zsolt csapatának mérkőzésén. Mellette Jászberényből érkezett a védő, Nyárasdi Zsombor és a támadó, Hamar Ádám, valamint a szintén védő Grúz Tamás Budafokról került Óbudára. Szóba jött még, hogy az MTK rutinos hátvédje, Dragan Vukmir is ide igazol, de ez az üzlet végül nem köttetett meg – írja az érdi-vse.hu.

A szeptember 2-án, 17.30-kor kezdődő mérkőzést Kátai Gábor vezeti, segítői Márkus Péter és Katona Brigitta lesznek. A találkozót az Ercsi úti sporttelepen (2030 Érd, Ercsi út 34.) rendezik. A mérkőzésről az érdi-vse.hu-n ismét élő, szöveges közvetítéssel jelentkezik a klub!

NB III, Nyugati csoport, 4. forduló
09.02., 17.30: Érdi VSE–III. ker. TVE

A Pest megyei első osztályban érdekelt Százhalombattai LK az első két körben a Szigetszentmiklóst és a Sülysápot is legyőzte, legutóbb pedig az akkor még sereghajtó Tököllel játszott döntetlent. A még veretlen, s a tabellán negyedik helyen álló klub a nyolcadik helyen két győzelemmel és egy vereséggel álló Nagykőrösi Kinizsi FC-het látogat.

Pest megyei I. osztály, 4. forduló
09.03., 16.30: Nagykőrösi Kinizsi FC–Százhalombattai LK

A megye kettő déli csoportjában az egy győzelemmel és egy vereséggel álló Törökbálinti TC a két győzelmet számláló Bugyihoz látogat, míg az egypontos Diósdi TC a tabellán kilencedik Újhartyán VSE vendégeként lép pályára.

Pest megyei II. osztály, Déli csoport, 3. forduló
09.03., 16.30: Bugyi SE–Törökbálinti TC
09-03., 16.30: Újhartyán VSE–Diósdi TC

A harmadosztály délnyugati csoportjának második körében megkezdi szereplését a Sóskút SKE és az Érdi VSE II is, amelyek elsőkörös csatája elhalasztásra került. Előbbi a Bugyi SE II-t fogadja, utóbbi Szigetcsépre látogat. A Tárnok BKSK a múlt heti 9–1-es idegenbeli siker után a Dunavarsányi TE második csapatát fogadja, míg a Dunafüred-Százhalombatta a Dunaharaszti MTK II ellen játszik hazai környezetben.

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, 2. forduló
09.02., 16.30: Tárnok BKSK–Dunavarsányi TE II
09.03., 16.30: Dunafüred-Százhalombatta–Dunaharaszti MTK II
09.03., 16.30: Szigetcsép SC–Érdi VSE II
09.03., 16.30: Sóskút SKE–Bugyi SE II

Címkék