Rendőrök vigyázzák az iskolák környékét

A tanév kezdetén jelentősen megnő a forgalom a nyári időszakhoz képest, és ilyenkor a gyerekek is figyelmetlenebbek még. Ezért a rendőrök a polgárőrökkel és közterület-felügyelőkkel közösen igyekeznek segítséget nyújtani az iskolába, illetve onnan haza igyekvő gyerekeknek, szülőknek – mondta az Érd FM 101,3-nak Pintér Imre bűnmegelőzési tanácsadó.

Hasonló tartalmaink:

Közel harminc intézmény vesz részt rendőrségi gyermek- és ifjúságvédelmi programban az Érdi Rendőrkapitányság területén. A tanévkezdéssel az iskolákban újból megjelennek az iskolarendőrök, akik az oktatókkal, a gyerekekkel, a szülőkkel és a pedagógusokkal együttműködve haladnak végig a tematikus baleset-, illetve bűnmegelőzési programokon, amilyen egyebek mellett az Ovizsaru, a DADA vagy az ELLENSZER.

A különféle felvilágosító programokat is folytatja a rendőrség az új tanévben – az óvodákban, az általános iskolásokban és a középiskolákban egyaránt – közölte Pintér Imre bűnmegelőzési tanácsadó.

Címkék