2018 a családok éve lesz – 30 éves a NOE

Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak létre, ezért 2018 a családok éve lesz – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Szarvason, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizedes fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.

Hasonló tartalmaink:

A politikus mintegy ezer vendég előtt arról beszélt, hogy minden család és gyermek nemzetmegtartó érték, és hogy a magyar kormány az európai szinten is jelentkező demográfiai válságot nem betelepítéssel, hanem a házasságkötések és a születések számának emelésével kívánja megoldani. Hangsúlyozta, nem szabad hagyni, hogy Brüsszelből gazdasági bevándorlókat erőltessenek Magyarországra, a magyar identitás megőrzéséhez Magyarország etnikai összetételét kell megőrizni.

Az a cél, hogy “magyar családokban, magyar gyerekek szülessenek, akik magyar kultúrában nőnek fel” – fogalmazott.

Semjén Zsolt kifejtette, a kormány eddig is kiemelten kezelte a családok támogatását, ez jövőre is fontos cél lesz. Emlékeztetett, 2010 és 2016 között a nagycsaládosok jövedelme nőtt a leginkább,  a reáljövedelem több mint másfélszeresére emelkedett.  Otthonteremtésre a nagycsaládosok – a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a támogatott hitel révén – 141 milliárd forintot kaptak; és a 142 ezer három vagy több gyermeket nevelő családból 120 ezernek nem kell személyi jövedelemadót fizetnie – mondta.

A nagycsaládosok gyermekei ingyen kapják a tankönyveket a jövőben a középiskola második, harmadik és negyedik osztályában is – közölte. Semjén Zsolt hozzátette, a nagycsaládosok gyerekei a bölcsődében és az óvodában ingyen, az általános iskolában fél áron ebédelhetnek. Az erre fordított költségvetési keret jövőre nyolc százalékkal nő – húzta alá.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, reményei szerint jövőre a NOE-tagok kézhez tudják venni az új nagycsaládos kártyát, amely a jelenleginél több kedvezményt ad és többen fogadják majd el.

Emlékeztetett, tavaly a kormány az éves támogatáson felül 300 millió forintos extra támogatást szavazott meg a NOE-nak, ebből kezdték el kidolgozni az új kedvezménykártya-rendszert. Az államtitkár szerint a NOE révén “egyre többen mernek belevágni a nagycsaládos életformába”, amely “a nemzet megmaradásának a záloga”.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke köszöntőjében elmondta, a NOE-tagokat a gyerekek és a családok szeretete, valamint az élet és az anyaság tisztelete köti össze, amelyet bemutatni, népszerűsíteni is kívánnak. Emlékeztetett, tavaly nyár óta a kormány stratégiai partnerként tekint az egyesületre.

A NOE az elmúlt három évtizedben mintegy 28 városban szervezett találkozót, amelyeken több mint százezer ember vett részt. A mostani őszi találkozó vendéglátója a Békés megyei Szarvas városa lett. Babák Mihály polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a nagycsaládosok hozzájárulnak a haza, a nemzet és az ország megmaradásához.

(Cikk és fotó: MTI)

Címkék