Európai Polgár díjat kapott a NOE
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete munkásságát is elismerték idén az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgár díjjal, amelyeket olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélnek oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. A NOE-n kívül idén Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművészt és Varga Erika divattervezőt, a Romani Design alapítóját díjazták.
A díjra EP-képviselők jelölhetnek magánszemélyeket és szervezeteket. A jelöléseket ugyancsak képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az EP elnökének vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról. Az elismerésben részesülők mindegyike meghívást kap az októberi brüsszeli díjátadóra is. Az elmúlt években a díjazottak között volt Böjte Csaba ferences szerzetes és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója.
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a NOE-t méltatva azt hangoztatta, a szervezet három évtizede áll ki a család értékei, a gyermekvállalás szépségei mellett, javaslatokat tesz a mindenkori kormánynak. Az egyesületet a díjra Gál Kinga és Hölvényi György európai parlamenti képviselők terjesztették fel. Gál Kinga köszöntőjében úgy fogalmazott, Európa jelenleg az “üres bölcsők” kontinense, ezért most még nagyobb jelentősége van az olyan szervezeteknek, amelyek a gyerekvállalást értékként jelenítik meg. Hölvényi György kiemelt sikernek nevezte, hogy az Európai Parlament olyankor díjaz egy a családi értékek mellett nyíltan kiálló, és a házasságot egy férfi és egy nő közösségének tekintő szervezetet, amikor rengeteg támadás éri a családokat.
(forrás: MTI, kép: MTI Fotó: Soós Lajos, jobb szélen Kardosné Gyurkó Katalin)
A díj kapcsán adott interjút Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke az Érd FM 101.3-nak: