Legyőzték a bajnoki címvédőt

8–2-es győzelmet aratott az Érdi VSE sakkcsapata a Pest megyei első osztály tavalyi bajnoka, a Galgavidék ellen a szupercsoportban.

Hasonló tartalmaink:

Pest megye szupercsoportjában szereplő Érdi VSE csapata a megyei első osztály tavalyi bajnokát, a Galgavidék csapatát fogadta. A vendégek nem tudtak a legjobb összeállításban érkezni, de sokáig így is kemény ellenállás fejtettek ki. A harmadik táblán gyors döntetlen született, majd Holtság István játék nélkül gyűjthette be az egész pontot. Ezután elkezdődött a hazaiak győzelmi sorozata. Az ifjúsági Fábián Péter bemattolta ellenfelét, majd Pápai János, Varga József és Miklós Tamás is győztesen állhatott fel az asztal mellől. A hatodik táblán kétesélyes állásnál megegyezéses döntetlen született.

171004_sakk_3

Ezután hosszú ideig nem fejeződött be egyetlen játszma sem. Négy órás küzdelemben második táblán Sinka Csaba szép áldozattal kényszerítette megadásra ellenfelét, míg az elsőn Jász Péter sötét színnel játszva is végig kezében tartva nyerte a mérkőzést. Az utolsó partiban a vendégek szépítettek, ám az érdiek így is 8–2-re győztek.

Címkék