A szociális gondozó parkvárosi épületében rendezett képzőművészeti tárlatoknak már kialakult egy sajátos rituáléja: egy kis vers, egy kis zene, rövid beszélgetés, megnyitó méltatás – ezúttal Kiss Gyöngyi festményeit láthattuk ebben a keretben, a zenei aláfestést Labant Csaba lantművész szolgáltatta, s most sem hiányoztak az IRKA-tagok által írt és fölolvasott költemények sem.

Kiss Gyöngyi – akivel Daróci Lajosné, az IRKA vezetője beszélgetett, s ő is nyitotta meg a tárlatot – nem ismeretlen az érdi közönség előtt, ha valaki a festményeit még nem is látta, bizonyára hallott már arról a munkáról, amit természetszerető, környezetvédő emberként végzett különböző keretek között. S ezzel az ismerettel a kulcsszó is birtokunkba került: természet. Sokan ábrázolják – akár hitelesen, akár sejtelmesen, akár borzongatón, de akár elvontan is – a természetet grafikán, festményen, fotográfián vagy bármely képzőművészeti ágban, de ritka, amikor egy alkotó a természet iránti igaz és mély szeretetét. elkötelezettségét is közvetíteni tudja. Kiss Gyöngyi bortokában van ennek a képességnek. Sajátos technikával készülő (a százhalombattai László Bandyt tartja mesterének), pasztellhatású olajképei olyan intim viszonyról árulkodnak ember és természet között, ami keveseknek adatik meg. A szinte lebegni látszó, olykor színekre és elvont formákra bontott tájak az alkotó lelkének szinte minden rezdülését közvetítik.

(Érdi Újság)