Beszélgetéssel, főzéssel egybekötött egész napos közösségi munkát hirdetett meg november 2-ra, csütörtökre az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete, hogy közösségi térré alakítsák, szépítsék a Kutyavári úton található épületüket. 

Mintha még egyszer utoljára, búcsúzásképpen visszatért volna a vénasszonyok nyara, mire a Kutyavári útra érünk, lekívánkozik rólunk és a gyerekekről is a sál-sapka. Róluk főleg akkor, amikor meglátják, hogy mi minden történik az Ága-Boga portáján.Már rohannak is be a kapun, amit éppen két fiú fest át. Mert örvényként berántja őket a sürgő-forgó emberek látványa, az, hogy kicsi és nagy gyerek, nő és férfi, mindenki, mint egy hangyaboly szorgos tagja tesz-vesz a kertben és az épületben. Van, aki az elkorhadt ágakat szedi össze és dobja a tűzre, van, aki az egykoron orvosi rendelőként működő épület alsó részén selejtezi a lomokat, van, aki ebédet főz, van, aki a felső részt takarítja.

Közben meg-megállnak a tűznél, hogy útbaigazítást kérjenek Bódizs Évától, az Ága-Boga ügyintézőjétől, ő pedig segítőkészen válaszol mindenkinek. Éva a diósdi tagcsoport alapító tagja volt, de tíz éve, mikor megalakult az Ága-Boga, csatlakoztak, hogy nagyobb, erősebb közösséget alkothassanak együtt. Az ötgyermekes anyuka elmondja, hogy az épületet elsősorban raktárnak használják, hiszen ide szokták behozni a családok azt, amire már nincs szükségük, legyen az ruha, könyv, játék vagy bármi más, és persze innen vihetnek el olyat, ami meg hiányzik otthon. Így működik az egymást segítő családok szövetségénél a cserebere. Ma azért takarítják ki az alsó részt, hogy aztán a felső szintről levigyék a ritkán használt dolgokat, így fent a már most is létező (és a gyerekeim által rögtön birtokba vett) játszósarok mellett egy nagyobb közösségi teret alakítanak majd ki, ahol többen leülhetnek beszélgetni.  - Eddig a raktár részen volt a hangsúly. A raktár meg is marad, de szeretnénk, ha itthon érezné magát, aki bejön ide, mondja Bódizs Éva.

A nagyobb gyerekek elkezdenek labdázni, sőt a vízibomba is előkerül, hogy ki is durranjon azon nyomban. Két kisebb gyerkőc az anyukájának segít bunkert építeni egy elsőre áthatolhatatlannak tűnő bozótos kellős közepén. Ők Budafokról jöttek, de vannak az Ága-Bogában az érdieken és a diósdiakon kívül martonvásári és Budapest peremkerületein élő családok is. Emese, az anyukájuk elmondja, hogy érdi barátaikon keresztül csatlakoztak annak idején, a negyedik gyerek megszületése után az egyesülethez. Azóta az ötödik gyermekük is betöltötte a hármat, ő az egyik, bent, a mostanra szépen kialakított bunkerben. Amikor felszalad a szemöldököm az öt gyerek hallatán (amiből persze itt, a nagycsaládosoknál nincs hiány), azt mondja a legnagyobb nyugalommal a hangjában, hogy „Eggyel nagyon nehéz, kettővel még nehezebb, hárommal meg egyenesen borzalmas volt, de aztán a negyedik és az ötödik gyerek megszületésével helyrebillent, egyensúlyba került minden.”

Bódizs Éva is azt meséli, hogy amikor több gyereke lett, minden sokkal gördülékenyebben ment. „Sokan azt gondolják, hogy egy gyerekre való szeretet van bennük, és azért sem mernek vállalni többet, mert nem tudják elképzelni, hogy ezt a szeretetet meg tudják majd osztani, vagy hogyan tudják majd megosztani a gyerekeik között. Én viszont úgy érzem, hogy egy-egy gyermek születésével nemcsak több gyerek között kell szétosztani a szeretetet, de közben meg is sokszorozódik ez a szeretet, és ezért sokkal könnyebb minden. Ugyanazok a problémák előjönnek egy gyerekkel is, de könnyebb megoldani általában ezeket, ha többen vannak, mert egyrészt ők maguk is segítenek, másrészt az embernek jobb rálátása lesz a dolgokra, ha több gyerek veszi körül őt.”

Lassan dél van, a babgulyás már fortyog a bográcsban a kiéhezett kis és nagy munkások legnagyobb örömére. A labda a ház fala mellé kerül, egy utolsó ágat dobnak még a tűzre, a bunkerből is előmerészkednek, mindenki ebédhez készülődik, hogy energiát kapjon a munka folytatásához, hiszen messze még az este, és hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy előkerítem a gyerekeimet az épületből, és ráveszem őket, hogy hazatérjünk elaltatni a kicsit, az jut eszembe, hogy ha átalakíthatnánk a mondást, és a lélek tükre nemcsak az arc, hanem egy épület is lehetne, akkor a Kutyavári úti Ága-boga közösségi ház valószínűleg csodaszéppé válna. Ki tudja? Lehet a sok kis szorgos kéznek köszönhetően az is lesz.

Munkatársunktól