Jótékonysági akció szombaton

Téli női, férfi és gyermek ruhaneműket, játékokat, valamint száraz élelmiszert osztanak szombaton a Diósdi út 35. alatt. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak reggel 9 és 13 óra között a régi Érusz udvarban. 

Hasonló tartalmaink:

Az adományakciót a Hit Gyülekezete Érdi Szeretetszolgálata, valamint az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezi.

- A Hit Gyülekezete és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat rendszeresen tart adományosztó akciókat, ez alkalommal azonban a szokottnál nagyobb szabású jótékonysági rendezvény várható, ugyanis egy ünnepi, országos akcióhoz csatlakozunk  – tudtuk meg Rafael Attilától, az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől, aki elmondta azt is: tiszta, átválogatott használt téli felnőtt- és gyermekruhák, valamint játékok közül válogathatnak az érkezők, és lesz több tonna száraz élelmiszer is (olaj, tészta, cukor, liszt, rizs stb.).

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata rendszeresen szervez ruhaosztást Érden; mint honlapjukon írják,  legutóbb több mint két mázsa ruha, valamint cipők, ágyneműk és játékok találtak új gazdára, amivel a HISZ közel 200 rászorulón tudott segíteni.

(Fotónk egy korábbi adományosztáson készült.)

 

 

Címkék