Dr. Balázs Géza egyetemi tanszékvezető, nyelvész tartott november 7-én, kedden előadást Arany János nyelvéről a 11. és 12. évfolyamnak a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban.

Előre hozott magyar nyelv napja és az Arany-emlékév egyik záróakkordja egyszerre Balázs Géza előadása, mondta Vásárhelyi Pálné igazgatóhelyettes, aki határtalanul büszke a 11-12. osztályos tanulóira, azok műveltségére és igényes nyelvhasználatára. Lehet is mire, hiszen a diákok okos, érzékeny kérdései, amelyeket az előadás előtt tettek fel dr. Balázs Gézának, meglepték a sokat látott és hallott nyelvészt is. Kérdeztek ugyanis az ukrán nyelvtörvényről, a határon túli magyar nyelv helyzetéről és a Magyar Tudományos Akadémia nyelvművelő szerepének változásáról is. Az ELTE-BTK tanszékvezetője természetesen mindenre válaszolt, ugyanakkor az előadás után adott interjúban elmondta, hogy rendkívül csodálkozott azon a másfajta, pozitív megközelítésen, amivel a diákok hozzáálltak például a határon túli magyar nyelv ügyéhez.

Dr. Balázs Géza Aranyról szóló előadásában kiemelte, hogy „Arany János a magyar költői nyelv elévülhetetlen formálója, úgy tartják, hogy a legnagyobb szókincsű magyar költő.” Ahogy hozzátette, 22.423 önálló jelentésű szótári szó szerepel csak a költői munkásságában (levelei, fordításai, tanulmányai ebben nincsenek benne).

A nyelvész elmesélte hallgatóságának az Arany János szülőföldjéről, a Partiumban található Nagyszalontáról való szomorú emlékét is. Idén, amikor elkészült az Arany-szótár, és elvitte a nagyszalontai könyvtárba, nem tudta azt magyarul átadni. „Pedig a város fele magyar, magyar iskola is van, de angolul kellett átadnom a könyvtár vezetőjének a könyvet, és ez azért elgondolkoztatott,” magyarázta a tanszékvezető.

Dr. Balázs Géza beavatta Arany verseinek elsőre észrevehetetlen, titkos struktúrájába, mintázatába is a hallgatókat. Az Évnapra című vers például, amit 64. születésnapja alkalmából írt a költő, éppen 64 betűből áll: „Nyolcvan év/ Ritka szép;/ Hetven év/ Jó, ha ép;/ Hatvannégy esztendő:/ Untig elegendő.”

Végül azt is elmondta a nyelvész, hogy voltak élethelyzetek, amiket még Arany, a legnagyobb szókincsű költő sem tudott megírni, kiírni magából. Kislánya halálakor elnémult. „Elkezdett írni egy emlékverset, megírt négy sort, aztán belátta, hogy ez nem megy, nem tud tőle elbúcsúzni. Mint ahogy legjobb barátjától, Petőfitől sem volt képes versben búcsút venni.”

Az előadás után arról kérdeztem a 11/b két tanulóját, hogy okozott-e számukra nehézséget Arany nyelve a művei olvasásakor.
„Nyilvánvalóan okozott”, válaszolta Bálint Ábel, „mert nagyon választékos és változatos Arany János nyelve. Viszont hozzám közel áll, mert szeretem, amikor egy költő vagy író meg tud érinteni, úgy tud fogalmazni, hogy azt én is kicsit magaménak érezzem. A Letészem a lantot című versét szeretem a leginkább az önkritikája és a személyessége miatt, és azért, mert a szomorú költemények hozzám közelebb állnak.”

„Szerencsére elég sok verset vettünk tőle, és alaposan kielemeztük ezeket”, mondta Brauner Barbara. „Engem is a Letészem a lantot érintett meg a leginkább. Őszintén szólva, korábban nehéznek tartottam a versek elemzését, de Arany műveit megszerettem, mert meg tudják fogalmazni az érzéseit, és át tudják ezeket adni.”

Arra a kérdésre, hogy mi fogta meg őket a leginkább dr. Balázs Géza előadásában, egyszerre, gondolkodás nélkül rávágták Szepesi Attila idézetét, ami így hangzott:  „Tektonikus (földrengés) erejű (Arany) nyelve, ha tudjuk, ha nem, a tizenötmilliónyi magyarság legnagyobb megtartó ereje. (…) Arany János az Atya.  József Attila a Fiú. Weöres Sándor a Szentlélek.” Ehhez Balázs Géza még annyit tett hozzá: „Most képzeljük magunk elé Arany János monogramját: A.J., aztán pedig József Attiláét: J.A.”