Vb-negyedikek az érdi táncosok

Az év egyik legfontosabb eseményén jeleskedtek a Masters Sportegyesület akrobatikus rock and roll táncosai szombaton. Az érdi klub szimpatizánsai két párosért és egy formációért szoríthattak a rendkívül látványos és színvonalas junior világbajnokságon és nyílt viadalon.

Hasonló tartalmaink:

A korosztályos lányformációs seregszemlét a horvátországi Slavonski Brodban tartották, ahol az Xpress tagjai a Szépség és a szörnyeteg című koreográfiát adta elő. Sárfy Krisztina és Sárdi Anita tanítványainak produkciója elnyerte a zsűri tetszését, amit végül negyedik helyezéssel jutalmaztak, épphogy lemaradva a dobogóról. – Büszke vagyok a lányokra, nagyon keményen dolgoztak ezért az eredményért. Mivel ez az első évük ebben a kategóriában, bízom benne, hogy jövőre még ennél is jobban teljesítenek – értékelt Sárdi Anita szakosztályvezető.

Ezzel egyidőben nyílt nevezésű versenyt is meghirdettek a szervezők, amelyen ugyancsak volt magyar, egyben érdi érdekeltség. A Masters párosa, Záhonyi Patrik és Bradács Tamara bronzérmes lett a juniorok mezőnyében, míg a felnőtt A kategóriában Sárfy Krisztina második helyen zárt Rock and Magic-es párjával, Deli Alexxel.

Címkék