Sós Csaba: A világ még nem látta Milákot a főszámában

A magunk mögött hagyott héten rendezett rövidpályás országos bajnokságra a Sport7főben tekintett vissza Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, különös tekintettel a remekül teljesítő ifjakra.

Hasonló tartalmaink:

Először is leszögezte, ugyan felmerült, hogy az alakuló világkupa időpontja miatt kitérnek előle, „de a magyar felkészülési rendszer és a hozzá igazított versenyeztetési rendszer annyira határozottan sikeres, hogy ebből nem óhajtottunk kibújni”. Mivel ugyanolyan medencében zajlik az a sorozat is, így a válogatás szempontjából semmi gondot nem jelent, hogy például Hosszú Katinka, Kapás Boglárka vagy épp Gyurta Gergely az ob-t szorította háttérbe.

Így még inkább előtérbe kerültek az ifjak. Ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet Sós, hogy „külön öröm, hogy minden hájjal megkent, rafinált, világszintű úszók állnak az útjába a tehetségeknek”, akik ezen pallérozódva a világversenyeken sem lepődnek meg.

Meglepetést senki nem okozott a számára, tréfásan megjegyezte, szomorú lenne, ha így lett volna, mégiscsak rendszeresen kijár a versenyekre. Ha a közvélemény nem is ismert sok az ob-n kiugróan teljesítőt, a kapitány előtt pontosan tiszta volt, mire képesek. Őket már egy ideje „melegágyban” tartják, idővel főszereplőkké válhatnak.

Ilyen Egerszegi Krisztina unokaöccse, Tekauer Márk, aki a világ bármely válogatottjába beférne. „Kétméteres fickó, aki jó technikával úszik”, csakhogy az európai ranglistán 200 pillangón a nagypályás mezőnyben az első három magyar. Kenderesi Tamást megelőzte, de Milák Kristófot és Cseh Lászlót csak az előfutmaban utasította maga mögé. Erre mondta Sós: ha erős az itthoni konkurencia, annak mindig jó a vége.

Élete első országos bajnoki címét nyerő Gyárfás Bence is „érett férfi ember lett”, „ránézve radiátorral tangóharmonikázik, iszonyatos fizikum”. Igaz a kapitány hangsúlyozta, ennyi izmot hosszabb távon nehéz cipelni, a rövidpályás Európa-bajnokságon 50 pillangón azonban ott a helye.

Ahogy Késely Ajnának és Milák Kristófnak is ott lenne, de saját döntésük alapján, kihagyják a koppenhágai versenyt. A különbség, hogy Késely már szeptemberben tudta, hogy így tesz. Azért az ob-n négy aranyat még összetempózott, közte fél óra alatt a 400 vegyesét és a 200 gyorsét – pedig Sós szerint, „négyszáz vegyes után bármit leúszni… Talán az ágyig elsétálni…”

Vele szemben Milák csak az ob-n döntött a pihenés mellett. A kapitány ugyanakkor kiemelte, „hiába vb-ezüstérmes, a főszámában nem látták világversenyen. Ez a fickó kétszázas pillangós!” Ugyebár az olimpiai bajnokot verve 100-on lett második a budapesti vb-n. Kifejezetten szeret versenyezni, de most napról napra jelezte, egyre inkább fáradt.

„Végül azt is felkínáltam neki, hogy jöjjön ki egy ilyen eseményre, ha csak a váltóban ötven méter hátat úszik reggel, akkor is elviszem, de azt kérte, had pihenjen.” Ezt teljesen megértette Sós, aki fiát, Dánielt is nevezte volna a kontinensviadalra, de egyesült államokbeli tanulmányai a tengeren túlra szólítják.

Címkék