Háromszoros olimpiai bajnok!

Milák Kristóf három arany- és egy ezüstérmet szerzett a Buenos Airesben rendezett ifjúsági olimpián. Az Érdi Úszó Sport 18 éves tehetsége így holtversenyben a kőbányai Késely Ajnával a legeredményesebb magyar sportoló lett a korosztályos ötkarikás játékokon.

Hasonló tartalmaink:

Eredetileg a lebonyolítás ismerete előtt kilenc számba adta le nevezését Milák Kristóf az ifjúsági olimpia úszószámaiban, azonban később több számtól, így az 50 méter gyorstól, illetve az 50 és a 100 háttól is visszalépett az érdi sportoló. Selmeci Attila tanítványa azonban így sem tétlenkedett. Sőt…

Elsőként 400 méter gyorson állt rajtkőre, ahol az előfutamban még „csak” harmadikként zárt, azonban a döntőben 3:48,08-as idővel közel fél másodperccel előzte meg a második helyezett olasz Marco De Tulliót és hat tizeddel a bronzérmes japán Keisuke Josidát, így megszerezte a magyar delegáció első aranyérmét a 2018-as ötkarikás játékokon!

Ezt követően 200 méter gyorson állt rajtkőre, ahol a selejtezőben ugyancsak harmadikként verekedte be magát a döntőbe, ám ott nem kegyelmezett, 41 századdal előzte meg a svéd Robin Hansent, s 1:47,73 perccel ért célba, így már két nap alatt duplázott.

A sort 100 méter pillangón folytatta, ahol a döntőig mind az előfutamban, mind a középdöntőben harmadik lett. A fináléban az orosz Andrej Minakov mögött és az olasz Federico Burdisso előtt 0:51.50 perces idővel zárt ezüstérmesként.

Itt még nem volt vége! 50 méter pillén ugyan remekül kezdett, a középdöntőben 23.84-nél érte a falat, de ezt a döntőben nem tudta megismételni, 24.11-nél hetedikként érte a falat. Míg 100 méter gyorson a selejtezőből és a középdöntőből is kiharcolta a továbbjutást, de végül nem vállalta a döntőt.

Viszont az utolsó számmal sporttörténelmet írt, hiszen kedvenc számában, 200 méter pillangón szállt vízbe. Itt az első ötvenen még tartották vele a lépést a társak, de a forduló után folyamatosan lépett el az olasz Burdissótól, aki nem bírta a hajrát, míg Milák előnyét folyamatosan növelte, s kerek egymásodperces előnnyel csapott elsőként a célba az ukrán Gyenisz Keszil előtt (1:54,89)! Így az első magyar lett, aki az ifjúsági olimpiák történetében három aranyérmet szerzett!

Az érdiek másik versenyzője, Barócsai Petra két számban volt érdekelt az argentin fővárosban. 200 méter gyorson 2:02,87-es idővel összesítésben a tizenötödik, 400 gyorson pedig 4:18,95-tel a tizenharmadik helyen zárt.

(fotó: Magyar Úszó Szövetség – Magyar Úszóválogatott facebook oldala)

Címkék