Téli értekezlet

A Pest megyei települések polgármesterei és járási hivatalvezetői részére november 8-án rendezték meg a Pest Megyei Kormányhivatal dísztermében a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett téli értekezlet, illetve polgármester konferenciát.

Hasonló tartalmaink:

A rendezvény célja volt a rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező, a lakosságának élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető események kezelése érdekében szükséges felkészülési és végrehajtási feladatok egyeztetése és összehangolása.

A szakmai értekezleten megjelenteket Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke köszöntötte. A köszöntőt követően Branyiczky Márk tű. ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg az értekezletet. Megnyitójában elmondta, hogy a mai alkalom lehetőséget ad arra, hogy a rendkívüli téli időjárás következményeinek felszámolására hivatott szervezetek valamint az önkormányzatok képviselői egyeztessék feladataikat, és közösen tervezzék meg az előttünk álló kihívásokra adandó hatékony válaszokat. Fontosnak tartja, a területre jellemző veszélyforrások beazonosításával kapcsolatos folyamatos tevékenységet, a kockázati tényezők feltárásának fontosságát hangsúlyozva, annak érdekében, hogy a szükséges mértékű, tervezhető erőforrásokat biztosítani lehessen.

Az igazgató szavait követően bemutatásra került az október 23-i „Nárcisz” viharhoz kapcsolódó káresemények felszámolása érdekében végrehajtott tevékenység, majd az értekezletre meghívott társszervek és az együttműködő szervezetek képviselői tájékoztatták a jelenlévőket a téli felkészüléssel kapcsolatos feladataik helyzetéről.

További szakmai felkészítés keretében az önkormányzati vezetők tájékoztatást kaptak a szén-monoxid mérgezés megelőzésével kapcsolatos feladatokról, a mentő tűzvédelem aktualitás helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről. Iparbiztonsági és a polgári védelmi szakterületek vonatkozásában a környezeti hatásvizsgálati eljárások, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete, illetve a megyei vis maior pályázatokhoz kapcsolódó feladatok kerültek bemutatásra.

Zárásként Branyiczky Márk tű ezredes, igazgató megköszönte az együttműködők, társszervek és a szolgáltatók közös felkészülési tevékenységét, kitért a felkészítés fontosságára, valamint a megelőzés szükségességére.A konferencia konzultációval zárult, a felmerült kérdések megválaszolására került sor.

(PMKI/Pest Megyei Kormányhivatal)

Címkék