Szigetszentmiklóson és Csehországban is nyert az érdi karatéka

Botos Botond előbb november 11-én, a XXII. WKF Karate Diákolimpián, Szigetszentmiklóson, majd a WSF rendezésében a IX. European Shotokan Championshipen is aranyérmet nyert.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi karatés alig két hete lett junior korosztályú versenyző, s a 68 kilogrammos súlycsoporthoz képest még öt kilóval könnyebb. Ennek ellenére előbb a szigetszentmiklósi rendezésű XXII. WKF Karate Diákolimpián a junior kategóriában a kümite 68 kilogrammos súlycsoportjának aranyérmese lett, miután a nagy létszámú mezőnyben a döntőik szépen menetelt, majd ott kiélezett csatában pontfölénnyel győzött.

Ezt követően Botos november 18-án Csehországban, a WSF által kilencedszer rendezett European Shotokan Championshipen szintén a junioroknál kümite 68 kilogrammban lett első helyezett. A csoportküzdelmek során cseh, lengyel, török, bolgár és román ellenfeleivel szemben is fölényes győzelmet aratott, s a befektetett munka meghozta eredményét.

Botos következő versenyén dől el, hogy a WKF által rendezett Európa-bajnokságon képviselheti e a magyar színeket.

Címkék