Az érdi égbolt fürkészői

A legszebb természettudománynak nevezte a csillagászatot Klebelsberg Kunó, amely lehetővé teszi a művelt ember számára, hogy magának világképet alkosson. Ma is több ezren gondolják így, például a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai, vagy olyanok, akik klubot hoznak létre Érden.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Csillagászati Klub éppen egye esztendeje alakult meg lelkes amatőr csillagászok kezdeményezésére, köztük olyanokéra, mint a 84. születésnapját éppen most ünneplő Bartha Lajos, aki 14 esztendősen a II. világháború után megszerveződő Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) alapító tagja volt, s a munkának azóta is aktív részese.

Ahogy az országos egyesület, amely 1989-ben alakult újjá, úgy az érdi klub sem előzmények nélkül való. A Csillagok világa című évkönyv 1947. évi számában olvashatjuk: „Az Érdi Helyi Csoport lelkes gárdája részint a helyi érdi lakosok sorából került ki. A csoport dr. Antunovits János orvosban – aki egyébként szakképzett amatőr csillagász – igen alkalmas vezetőre talált. A csoport előadásokkal és a távcső beszerzése után bemutatókkal szolgálja ismeretterjesztő munkánkat…”

Az 1989-es újrakezdés nem az első volt – tudtuk meg Mizser Attilának, az MCSE főtitkárának előadásából, amely a magyar amatőrcsillagász-mozgalom történetét vázolta föl. Először 1923-ban szerveződött szakmai egyesület, amely az amatőröket és a profikat egyaránt tömörítette Stella Csillagászati Egyesület néven, elnöke maga a kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó volt. A kormány támogató hozzáállását az is mutatja, hogy a svábhegyen állami beruházásban kezdtek csillagvizsgáló építésébe, mivel az ógyallai „nemzeti csillagda” a trianoni országcsonkítás következtében csehszlovák tulajdonba került, de legalább kalandos úton-módon az értékes felszerelést sikerült kimenteni. (Az előző hazai csillagvizsgálót az osztrákok rombolták le az 1850-es években a Gellérthegyen, mert kellett a hely a citadella építéséhez.) A Stella hasonló sorsra jutott, mint az 1946-ban alapított utódja: 1933-ban beolvasztották a Királyi Magyar Természettudomány Társulatba.

Bartha Lajos 14 esztendősen, a II. világháború után megszerveződő Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) alapító tagja volt

Ma a magyar amatőr csillagászok egyesületének mintegy kétezer aktív tagja van, akik helyi csoportokban hódolnak szenvedélyüknek. Az egyesület bázisa az általuk üzemeltetett óbudai Polaris csillagvizsgáló, ahol folyamatosan ismeretterjesztő programokkal várják az érdeklődőket.

Érdi Újság

Címkék