Évbúcsúztató a kéziseknél

Az ÉRD utánpótlás játékosai a felnőtt csapattal kiegészülve sorversennyel és ajándékozással ünnepelték közösen a karácsonyt, és búcsúztatták a 2017-es évet.

Hasonló tartalmaink:


A 2017-es év búcsúztatásának ünnepségére idén is összegyűlt a klub apraja-nagyja az ÉRD Arénában. Az NB I-es felnőtt csapat tagjaitól egészen a legfiatalabb játékosig több mint 160-an mutathatták meg, hogy mennyire élelmesek a különböző ügyességi feladatokban. A felnőtt együttes játékosai voltak a csapatkapitányai a vegyes korosztályokból álló csapatoknak, és extázisban harcoltak, segítették a kisebbeket, hogy az ő csapatuk nyerjen. A sorverseny remek hangulatban telt, köszönhetően a játékos feladatoknak.

A verseny végeztével az NB I-es felnőtt lányok az erre az eseményre saját maguk által koreografált táncot tanították meg az utánpótlás játékosoknak, majd közösen is előadták a szülőknek.

Az eredményhirdetésen a klub elnöke, Tekauer Norbert adott át minden játékosnak ÉRD ajándéktárgyakat. Az esemény zárásaként az egész ÉRD Aréna – játékosok, edzők és szülők – közösen énekelték el a Jégvarázs: Legyen hó című számát. Végezetül egy közös vacsorával zárult az ünnepség, ami felejthetetlen élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

(Cikk és fotó: handballerd.hu)

Címkék