Fehér karácsonyfa

Nyírfa utca tizenegy. Átlagos emeletes családi ház, legalábbis kívülről. Csak itt nem egy, hanem nyolc család lakik, akiknek ez az épület időleges menedék, hosszabb lélegzethez jutás, de nem végleges otthon. Tizenhat gyerek – akik közt van négyhónapos és tizennyolc éves – ünnepli itt idén a karácsonyt a szüleivel, vagy a nagymamával.

 A csepp előtérben – amolyan közös nappali ez – nagy a sürgés-forgás: adventi asztali díszek készülnek a családgondozók segítségével. Anyukák, egy nagyi és egy édesapa, no meg a gyerekek rendezgetik a fenyőágakat, ragasztgatják a díszeket, és közben beszélgetünk.

– Fotózzon csak nyugodtan, nem zavar, nincs mit szégyellnem – mondja Judit, aki beteg férjével és két kisfiával lakik az otthonban.

– Vidékről költöztünk Pestre, onnan Érdre, albérletbe. Aztán, hogy a férjem nagyon beteg lett, nem tudtuk fenntartani a lakást. Buszvezető volt, munka közben lett rosszul. Ennek lassan másfél éve. Dolgozni már nem tud, kezelésekre jár. Korábban otthon voltam a gyerekekkel, az ő beosztása mellett nem ment másként, most viszont én dolgozom – meséli Judit. Reggel hatra megy a nyomdába, a gyerekeket a férje kíséri iskolába és onnan haza.

– Sajnos, a sok változás, az édesapjuk betegsége megviselte a fiúkat – teszi hozzá. A kérdésre, hogy a rokonoktól nem kapott, illetve kap-e segítséget, csak ennyit mond: mi csak így vagyunk, négyen.

Mikor a karácsonyra terelődik a szó, a fiúk lelkesen mondják, mit kérnek a Jézuskától: a kisebbik legót, a nagyobb tabletet.

– A legó már megvan, arra összespóroltam, a tablet nehezebb, hiszen abból a legolcsóbb is tizenhétezer forint. Gyűjtögetjük rá a pénzt, hiszen másfél éve kéri már a gyerek. De ez nekünk nagyon nagy összeg – mondja halkan. A gyerekek nem hallják: éneklik a kiskarácsony-nagykarácsonyt, majd, ahogy elkészült az asztali dísz, szaladnak a szobájukba.

– Azt sem tudom még, mi lesz a karácsonyi asztalon az idén. Majd amire pénzünk lesz. Paprikás krumpli – neveti el magát. Adományként kapnak lisztet, cukrot, lekvárt, miegyebet, úgyhogy a süteménnyel nem lesz gond.

Krisztián a feleségével és a három gyermekével él az otthonban, a legidősebb tíz-, a középső hétéves, a pici pár hónapos. Az anyuka a szobájukban van a babával, Sándor és a hétéves fia készítik az adventi asztali díszt.

– Született érdi vagyok, de összevesztem a családdal, eljöttem otthonról. Csak édesanyámmal tartom a kapcsolatot, se apámmal, se a bátyámmal nem beszélek – meséli. Elmondja azt is, hogy egy másik otthonból költöztek a Nyírfa utcába.

Hogy tervezik az idei karácsonyt, kérdezem, de nem igazán tud válaszolni.

– Dolgozom mindhárom napon. Budaörsön takarítok egy szállodában, és ilyenkor dupla pénzt fizetnek. Muszáj annyit dolgoznom, amennyit csak lehet – mondja Krisztián, aki nagyon szeretne már önállóan élni a feleségével és a gyerekekkel. Középső fiát kérdezem, mit kért a Jézuskától, mint kiderül, ő is legót szeretne.

– Lesz ajándék, lesz – mosolyog Krisztián, de hogy a vágyott legót sikerül-e megvenni, azt persze nem mondja.

Csilla a férjével és öt gyermekével lakik az otthonban, két lányával díszítget egy fenyőágat. Mosolygós, vidám, ahogy a gyerekek is. Kérdezem, mit kérnek a Jézuskától, a nagylány csillogó szemmel mondja, „olyan Soy lunás dolgokat”, sminkszereket, tetoválós játékkészletet, a pici hallgat, csak néz a nagy szemeivel.

Csatlakozik hozzánk egy nagymama is, aki a tizenkét éves unokájával lakik bent. A fiú édesanyja meghalt, az apa börtönben. A nagymama korábban Érden élt, a saját házában, tíz gyermeket szült és nevelt fel. A férje meg a fia aztán „valamit kitaláltak”, és a ház elúszott. A férje már nem él, a gyerekek felnőttek, kirepültek – külföldön dolgoznak, mondja Etelka, aki így magára maradt az unokával.

– Senkije sincs az égvilágon, csak én. Csinálok neki karácsonyfát, már meg is vettem, egész különleges, fehér. Főzök is, töltött káposztát, halászlét, és pár szelet húst kirántok a gyereknek – tervezgeti a karácsonyt. Kérdezem, hogy az unoka milyen ajándékra vágyik.

– Nem tudom, őszintén szólva nem is kérdeztem. Valami apróságot mindennap hozok neki. Örültem nagyon, hogy megvettem a karácsonyfát, és azzal meg tudom ajándékozni, mert boldoggá tettem vele. Fel is akarta díszíteni, de nem engedtem, korai még. Tudom, hogy gyönyörű lesz, mert a díszeink is nagyon szépek – mosolyog Etelka, miközben a fenyőágakat rendezgeti a kis cserépben. Lassan elkészül ő is, elköszön, ürül a kis előtér, csak a két családgondozó, Stasákné Nagy Gabriella és Szendefi Veronika marad, szedik össze a maradék ágakat, apró díszeket.

Kérdezem tőlük, milyen lesz itt a Nyírfa utcában a karácsony, amit kétszer is megtartanak: az intézményivel nem várják meg a szentestét, hiszen az a családok magán ünnepe, amit ki-ki a szobájában, az otthonról hozott hagyományok szerint ül meg. A közös karácsonyt egy-két nappal előbb rendezik, a családok műsorral készülnek, lesznek finom falatok is.

– Nagyon megható délután szokott lenni – mondja Gabriella, akitől megtudjuk azt is: közös szilvesztert is rendeznek a lakóknak.

Azt, hogy az új esztendő mit hoz ezeknek a családoknak, még senki sem tudja; az biztos, hogy sokuknak új otthon után kell nézniük, mert letelik az az egy-másfél év, amíg itt lehetnek.

– Rokonokhoz költöznek, albérletbe valahová vidékre, vagy másik otthonba, illetve befogadó faluba – sorolja Gabriella, aki látott már happy endet is: volt olyan család, amelynek sikerült olyan albérleti lakást találnia, amit később meg tudott vásárolni.

– Mindenki egyenlő eséllyel indul; az élet hozza, milyen lehetőségeket kapnak, és tudnak-e azokkal élni – teszi hozzá. A jövőn egyelőre senki nem töri a fejét: most az a fontos, hogy a karácsony minél teljesebb boldogságban teljen.

(Érdi Újság)