Mozgalmas esztendőt tudhat a háta mögött a filmes szakma: voltak botrányok, és emiatt kettétört karrierek, folytatást kapott gyerekkorunk egyik legmeghatározóbb filmje és filmsorozata, taroltak a jedik, és rengetegen néztünk horrort.

Az Oscar díjátadók történetének egyik legkínosabb pillanata 2017-hez fog kötődni: Warren Beatty és Faye Dunaway a legjobb filmként a Kaliforniai álmot jelentette be, később derült ki, hogy rossz lapról olvastak fel, és a díjat a Holdfény című film kapta, ami különben az Oscar történetében az első teljes egészében kizárólag fekete szereplőgárdával forgatott film, és kategóriájában az első film, ami LMBT tematikájú.

Az új nem a régi, ezzel az egetrengető igazsággal lehetne összefoglalni az idei év két legfontosabb mozgóképes folytatását.  Nemcsak a Star Warst folytatták, aminek legújabb részére 2 hét alatt félmillióan váltottunk jegyet itthon, idén a kultikus Szárnyas fejvadász is folytatás kapott Szárnyas fejvadász 2049 címmel, Ryan Goslinggal és az eredeti film főszereplőjével Harrison Forddal, valamint az Érkezést, Sicariót és a Fogságbant jegyző Denis Villeneuve rendezővel. A film rettenetesen megosztotta a közönséget: sokak szerint sem látványvilágban, sem cselekményvezetésben nem ért fel az eredetihez, mások azonban éppen a képi világát emelték ki, és méltatták, hogy hű maradt az eredeti mozi koncepciójához.

David Lynch betartotta, amit Laura Palmer ígért egy álomjelenetben még a kultikus sorozat 2. évadában, és 25 évvel azután, hogy a rendező a maga módján „lezárta” a Twin Peakset, a Showtime-nak köszönhetően idén tovább folytathatta a történetet, a rejtélyeket és a szálak össze-visszagubancolását, amiben Lynch régi nagy filmjei, a Lost Highway és a Mulholland Drive személyiségcseréje, álomtematikája is visszaköszönt. Valószínűleg rengeteg amerikai tévénéző agy- és idegsejtjei ellen vétett megsemmisítő támadást a rendező, mikor egy-egy részt inkább a kísérleti, mint a narratív filmes műfajokra jellemző formanyelvi eszközökkel vezényelt le, vagy mikor párhuzamosan egymás mellett futó, millió cselekményszálat vonultatott fel, amelyek teljesen más helyszínekhez és szereplőkhöz köthetők. De ha átengedtük magunkat a talán csak trollkodó, vagy lehet éppen ebben a 18 órás mozijában a lehető legőszintébben feltárulkozó rendezőnek, akkor betekintést nyerhettünk Lynch agyának kicsit talán kaotikus, végtelen fantáziájú világába, melyben állandó főszereplő a gonosz és a jó. Azért az évad „lezárása”, amit megint sajátosan oldott meg, valószínűleg csak arra ösztönözött sokunkat, hogy hangos köszönetnyilvánítást fejezzünk ki David Lynch édesanyjának, amiért annak idején világra hozta a filmrendezőt.

Idén is, most már egymás után sokadik éve, reneszánszát élte a horror. Stephen King Az című regényének újra feldolgozása, amit 35 millió dollárból készítettek, és világszerte 694 millió dolláros bevételt hozott, végzett az IMDB 2017 legjobb filmjeit összegyűjtő toplista első helyén a nézők szavazatai alapján. Pedig sokan kritizálták a filmet, hogy egyáltalán nem sikerült ijesztőnek lennie, ami azért egy horrortól elvárható. Egy másik, a horroron belül a kannibál horror műfajához köthető Nyers című film is megosztotta a közönséget: volt, aki egész egyszerűen rosszul lett a vetítésen, de a legtöbb néző szerint a központi felnövéstörténet ritka őszinte ábrázolása hangsúlyosabb a filmben, mint a vértől tocsogó jelenetek. Végül a Tűnj el! okozta a műfajon belül a legnagyobb döbbenetet a közönségnek, nem is annyira a horrorjelenetekkel, hanem azzal az egészen elképesztő fekete humorral, szatírával, amivel ezeket keverte. A filmben, amiben a fekete bőrű Chris számára rémálommá válik barátnője családjának meglátogatása, egy olyan groteszk, rasszista, álszent világban találjuk magunkat, amelyen idegességünkben és nyomorunkban csak nevetni bírunk, mert a film egyik nagy erénye, hogy sehol sem bölcselkedik, sokkal inkább szatirizál. Azt viszont véresen komolyan teszi.

A svéd Ruben Östlund is szatírát fest legújabb filmjében, amiben A lavina után ismét saját döntéseinkkel és azok következményeivel szembesít bennünket. A négyzetben, ami a Cannes-i Filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát is elvitte, illetve, amit Golden Globe-ra és Oscarra is jelöltek, azt veszi konkrétan górcső alá, hogy az úgynevezett politikai korrektség, a jólneveltség mennyire lehet életképes és fenntartható hozzáállás valós társadalmi érintkezésekben és élethelyzetekben, amikor különböző hátterű emberekkel kellene kommunikálni, esetleg problémát megoldani.

2017 októberében robbant a bomba az amerikai filmiparban: Harvey Weinstein amerikai sztárproducert, akinek Tarantinót és több tucat kasszasiker filmet köszönhetünk, szexuális zaklatással és erőszakkal vádolta meg több (azóta összesen 84) színésznő. Aztán elkezdtek hullani a fejek, 49 színészt (többek között Kevin Spacey-t), rendezőt, producert, művészt vádoltak meg azóta zaklatással és erőszakkal.  Az ügy elindította a #metoo kampányt, aminek óriási visszhangja lett itthon is.  A Weinstein-botrányról és a hollywoodi szexuális zaklatásokról pedig már készül egy dokumentumfilm a BBC 2-n, amiben azt boncolgatják, hogyan fordulhatott elő ennyi éven át, hogy a producer visszaélhessen a hatalmával, és elpalástolja tetteit, valamint hogyan és miért vezérli a hollywoodi filmipart a szexizmus már az 1930-as évektől kezdve.

(kiemelt kép: A négyzet; r.: Ruben Östlund)