Kilenc hosszú hétvége lesz idén

Aki lapozgatta már a 2018-as naptárat, tudhatja, hogy szerencsésen alakulnak az ünnepek. Összesen kilenc hosszú hétvége lesz idén, ebből hat négynapos pihenő, karácsonykor pedig ötnapos hétvége lesz. Cserébe azonban hat szombaton dolgozni kell majd.

Hasonló tartalmaink:

A hosszú hétvégék akár 10 százalékkal is növelhetik a szállodák bevételeit, az idei hosszú hétvégékre ezért már most készülnek.

Március 15-e például csütörtökre esik, ekkor 14-e után legközelebb 19-én kell majd dolgoznunk. Szintén négynapos lesz a húsvéti hétvége. Akkor március 29-e és április 2-a között nem kell majd dolgozni. Május elseje keddre esik, akkor is négy szabadnapot kapunk.

A másik tavaszi egyházi ünnepünk a pünkösd háromnapos lesz. Május 21-én, hétfőn nyúlik meg egy nappal a hétvége. Augusztus 20-a hétfőre esik, így az államalapítás ünnepén is három nappal számolhatunk. És kedden lesz október 23-a, vagyis akkor négynapos lesz a hosszú hétvége. November elseje pedig csütörtökre esik, így október 19-e és november 5-e között, a 16 nap alatt, mindössze 6 napon fogunk dolgozni.

Címkék