Kevesebbet adózunk 2018-ban

Folytatódnak az adócsökkentések, 2018-ban a családoknál és lakosságnál mintegy 60 milliárd forintot hagynak a kormány adócsökkentő intézkedései – mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek pénteken. A kevesebb közteher mellett az adóadminisztráció alóli mentesülés is egyre több magánszemélyt érint. 

Hasonló tartalmaink:

    Tállai András ismertette, hogy 2018-ban 5 százalékra csökkent az internet, a halhús, a sertésbelsőség és -vágási melléktermék, az éttermi szolgáltatás és a Braille-nyomtatók, illetve – kijelzők áfakulcsa.A magyar munkavállalók Európa 2. legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, 15 százalékos szja-t fizetnek 2018-ban is. A 2011-től végrehajtott jelentős szja-csökkentés eddig több, mint 2700 milliárd forintot hagyott a magyar munkavállalóknál.

     A kétgyerekes kedvezménnyel 396 ezer szülő jár még jobban az idén, ugyanis családi kedvezménye adóban kifejezve a gyermekenkénti havi 15 ezer forintról 17 ezer 500 forintra emelkedik, amely 15 milliárd forintot hagy 396 ezer kétgyermekes szülőnél. A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között összesen mintegy 1900 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál – sorolta.
Több mint 3 milliárd forintot spórolhatnak az ingatlan-bérbeadók 2018-tól: a hosszútávú lakáskiadóknak mindössze 15 százalék szja-t kell fizetniük, a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) ugyanis megszűnik. A rövidtávú bérbeadók, köztük az Airbnb-zők már 3 lakásra vagy üdülőre is választhatják a legnagyobb megtakarítást biztosító adózási módot, a tételes átalányadót, amely szobánként évi 38 400 forint.
Idén, ha valaki csok-támogatásból vásárol új lakást, akkor már nem 30 millió, hanem 40 millió forintos lakásig vehető igénybe a 600 ezer forintos illetékkedvezmény, azzal, hogy továbbra is levonható a csok összege az illeték alapjából – közölte, hozzátéve: 2018-tól lakásvásárlás esetén a legfeljebb 3 évvel megelőzően eladott lakás forgalmi értéke vonható le a vásárolt lakás forgalmi értékéből az illeték alapjának számítása során. Korábban csak a vásárlást megelőző egy évvel eladott lakás forgalmi értékével lehetett csökkenteni az illetékalapot. A kormány 2018-ban is biztosítja a 27 százalékról 5 százalékra csökkentett lakásáfát, amely milliókkal teszi olcsóbbá az otthonteremtést.
A NAV vezetője szólt arról is, hogy idén adómentesen támogathatja a munkáltató dolgozója diákhitelét a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig. A munkáltató albérlet-támogatása is kedvezőbb, így például a foglalkoztatás első 2 évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig, vagyis 51 ezer helyett közel 83 ezer forintig adómentes ez a juttatás. A cafeteria-elemként is nyújtható adómentes juttatások mellett az egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak is adómentesek, például  Mihalicza-ösztöndíj, vagy a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj – tette hozzá.
Idén a szociális hozzájárulási adóval párhuzamosan az eho is 2,5 százalékponttal kevesebb. Így az üdülési szolgáltatás, a munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, a képzési költségek átvállalása, vagy az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári munkáltatói hozzájárulás közterhe 43,66-ról 40,71 százalékra csökken. Január 1-jétől az egyéb jövedelem után is 19,5 százalék ehót kell fizetni, a korábbi 22 százalék helyett.
Tállai András elmondta, hogy változnak az áruszállításban dolgozók napidíj-elszámolási szabályai. Így a bérfuvarozást végző vállalkozások gépkocsivezetőin, árukísérőin kívül a saját árut szállító cégek említett munkavállalói is igazolás nélkül levonhatják napidíjukból az adómentesnek minősülő napidíjátalányt.
A sport, a sportolás és így az egészségmegőrzés elősegítése érdekében 2018-tól megszűnik a sportvállalkozásokat terhelő 19,5 százalékos mértékű egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás fizetési kötelezettség a hivatásos sportolók bére után.
További változások közé sorolta, hogy a termőföldszerzés illetékmentességének feltétele (5 éven át történő saját művelési kötelezettség) akkor se sérül, ha a földműves termőföldjét az a termelőszervezet műveli, amelyben a földműves vagy hozzátartozója legalább 25 százalékban tag.
Az államtitkár kiemelte, hogy az idei év a könnyebbség éve a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek is: idén már nem lesz szükségük külső segítség igénybevételére a bevallásuk elkészítéséhez, mert azt helyettük is megcsinálja az adóhivatal. A 360 ezer érintettnek mindössze csak ki kell egészítenie a bevallási tervezet, amelyben az összes munkáltatótól, kifizetőtől származó adat szerepel. Tavaly még 30 ezer cég készítette el 660 ezer dolgozójának az szja-bevallását, idén viszont a munkáltatók válláról is leveszi a bevalláskészítés terhének a nyűgét az adóhivatal. A vállalkozások adóterhei is tovább csökkennek. A magyar vállalkozások jelenleg Európa legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adóját fizetik. A társasági adó 2010 óta 19 százalékról 9 százalékra csökkent, ez eddig közel 1700 milliárdot hagyott a vállalkozásoknál – mondta Tállai András.

(forrás: MTI)

Címkék