Kabátos kölcsönzés és zsákbamacska

A könyvtárak – legalább is a közművelődésinek nevezettek – már régen nem a pisszenés nélküli olvasgatás helyszínei, gyakran és szívesen adnak helyett különböző programoknak, elsősorban az olvasást, a könyveket közvetlenül vagy közvetve népszerűsítőknek. Ahogy ezt a Csuka Zoltán Városi Könyvtártól is megszoktuk.

Hasonló tartalmaink:

A könyvtárnak számos, az évek során bevált, különböző eseményekhez kötődő programja van, ezekre idén is számíthatnak az érdeklődők – tudjuk meg Nida Judit igazgatóhelyettestől. A magyar kultúra napja, a költészet napja, az érdi napok, az országos könyvtári napok vagy az advent mind-mind olyan jeles események, amelyekhez a könyvtár illő rendezvényekkel kapcsolódik. Hasonlóan bejáratott programokat, vetélkedőket, pályázatokat kínálnak a gyerekeknek is.

Idén is várják az érdeklődőket a nagy népszerűségnek örvendő angol társalgási klubba, amiről fontos tudni, hogy nem tanfolyam és nem kerül pénzbe: az angol nyelvet gyakorolni akarók jönnek össze, hogy kötetlen beszélgetés keretében csiszolhassák nyelvtudásukat, s senki nem szól rájuk, ha nyelvtani hibát vétenek.

Tavasszal rendezik majd meg a Színes világunk című ismeretterjesztő sorozatot, amelynek keretében környezetvédelemmel, az ásványokkal de akár az eszperantó nyelvvel kapcsolatos témák kerülnek majd terítékre.

Igazi újdonságának és csemegének ígérkezik az olvasó város program az ünnepi könyvhét idején. Ezúttal nem szerzőket hívnak dedikálásra, hanem a főtérre várják mindazokat – gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket, köztük akár a város ismert személyiségeit –, akik kedvenc könyvükből szívesen fölolvasnának egy-egy részletet.

A könyvtár eddig is befogadott vendégrendezvényeket, ez a jövőben sem változik, örömmel látják a Poly–Art Alapítványt, az Irodalomkedvelők Klubját és az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesületet.

Nem maradnak el a helyi szerzők könyvbemutatói és az író–olvasó találkozók sem, az utóbbiakra lehetőség szerint olyanokat hívnak, akik az olvasók kívánságlistájának az élén állnak.

A könyvtár elsősorban mégis a könyvekről szól, ahogy ezt a beiratkozottak stabil létszáma is mutatja, ami mellett a látogatók és kölcsönzések mutatói emelkedést jeleznek. A könyvtárosok a kölcsönzési szokásokat is figyelik, igyekszenek az olvasók kedvére tenni. Sokan vannak például, akik szeretik a „kabátos kölcsönzést”, mivel nincs sok idejük, szívesen viszik a pult mellé különböző tematika alapján kikészített – kiemelt – olvasnivalót, megbízva a könyvtárosok ízlésében. Rendkívül népszerű a „zsákbamacska” is: időnként egy-egy adag könyvet papírba, újságba csomagolva tesznek ki a pultra, amit a vállalkozó kedvű olvasók látatlanban visznek el – s bármily meglepő, sok a pozitív visszajelzés, gyakran olyan könyv nyeri el valaki tetszését, amit magától sose vett volna le a polcról.

A következő program január 24-én 17 órakor lesz a könyvtárban, a magyar kultúra napja alkalmából Molnár Krisztina Rita író, költő és Sinha Róbert gitárművész lesznek a vendégek.

(Érdi Újság)

Címkék