Több mint ezren jelentkeztek az IFÖ akciójára

Megvannak a januári nyertesek.  A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már 1018 diák jelentkezett az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érd Aréna által közösen decemberben meghirdetett úszóbérlet akcióra, aminek a lényege, hogy a következő kilenc hónapban minden iskolából kisorsolnak egy-egy diákot, aki kísérőjével 10 alkalmas úszóbérletet kap.

Hasonló tartalmaink:

Az általános iskolások jelentkezéseiket előzetesen az iskolákban adhatták le, ennek alapján több, mint ezer diákhoz jutott el az Ifjúsági Önkormányzat kezdeményezésének a híre, ami azért nagyon fontos, mert a diák-képviselők azt szeretnék elérni, hogy programjuknak köszönhetően minél több gyerek sportoljon helyben. Tavaly is nagyon sokan, 776-an jelentkeztek, de az idei létszám is bizonyítja, hogy egyre több diák ismeri az Érdi Ifjúsági Önkormányzatot, s figyeli tevékenységét.

Az első januári sorsolás eredménye:

1. Katona Dorina, Batthyány Általános Iskola
2. Tamás Bence, Bolyai Általános Iskola
3. Tóth Enikő, Érdligeti Általános Iskola
4. Unyatinszki Tamás, Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium
5. Csörgő Eszter, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
6. Palaga Szonja, Marianum Általános Iskola
7. Mészáros Noémi, Teleki Sámuel Általános Iskola
8. Kovács Réka, Vörösmarty Mihály Gimnázium

A Móra Ferenc Általános Iskolából összesen 9 tanuló jelentkezett, így az ő esetükben nem tartanak sorsolást, januárban megkapják a bérleteteket.

Címkék