Hódítanak a zebrazászlók

Már három érdi átkelőnél is segítik a gyalogosok közlekedését zebrazászlók. Lakossági javaslatok alapján választották ki a helyszíneket, amelyeket veszélyesnek tartanak a járókelők: így a Riminyáki, a Fehérvári és a Kossuth Lajos út egy-egy zebráját, ahol nagy az autós forgalom. Zemlényiné Danka Gitta, a mozgalom szóvivője elmondta: a ligeti tónál és a Bajcsy-Zsilinszky úton is terveznek kirakni zászlókat, illetve a parkvárosban, – de a kezdeményezés céljáról is beszélt.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi zebrazászló mozgalom – ahogy a többi is – az ismert közösségi oldalon indult. A „zászlók Érd veszélyes zebráihoz” nyilvános csoportban várják a javaslatokat, hogy hol lenne még szükség ilyen zászlókra, de ugyanitt csatlakozni is lehet a kezdeményezéshez. Szóvivőjük úgy vélte: beváltak a zászlók, tapasztalataik szerint az emberek szívesen használják.

Diósdon már több mint egy hónapja kirakták az első zebrazászlókat. Azóta már csaknem tucatnyi helyen segítik a gyalogosok közlekedését, és a terv az, hogy a város valamennyi felfestett átkelőjénél legyenek ilyen rikító sárga lobogók. Számuk egy-egy helyen attól függ, hogy mekkora a forgalom a környéken – nyilatkozta az Érd FM 101,3-nak Bicskei Csaba szervező.

Az első héten 10 zászló tűnt el a diósdi zebrák mellől, de ez most már kevésbé jellemző. A szervezők abból indultak ki, hogy talán azért tűnnek el az átkelést segítő eszközök, mert az emberek nem tudják használni. Ezért az iskolában 5 perces oktatást tartottak a gyerekeknek, abban bízva, hogy általuk a felnőttek is megtanulhatják a használatát. De már új ötleteken dolgoznak, és két héten belül meg is valósítják a következőt – mondta Bicskei Csaba, aki kiemelte a civil közösség összetartó erejét. A mozgalomhoz a diósdiak Diósdért közösségi oldalon lehet csatlakozni.

Tárnokon is több átkelőnél segítik a gyalogosokat zebrazászlók.

Címkék