Új főigazgatót neveztek ki az érdi rendelőben

Tízévnyi magas szakmai színvonalú munkát követően január 31-én nyugdíjba vonul Dr. Kőszegi Gábor, a Dr. Romics László Egészségügyi Központ főigazgatója. A város közgyűlése ezért tavaly decemberben pályázatot írt ki az intézmény vezetői állására, amelyre a közgazdász végzettségű egészségügyi szakmenedzser, Bárány Zsolt adott be jelentkezést. A váci kórház korábbi igazgatóját egyhangúlag támogatták a képviselők. 

Hasonló tartalmaink:

Köszönetet mondott a közgyűlés Dr. Kőszegi Gábornak, akivel valamennyien korrekt kapcsolatot ápoltak. Az új főigazgatót február 1-jei hatállyal nevezték ki,aki az ÉrdMost-hunak elmondta, hogy 1997 óta dolgozik vezetőként az egészségügyben. Családjával 2009 óta él Érden. Munkatapasztalatáról elmondta, hogy 13 évig dolgozott a versenyszférában vezető beosztásban a Johnson & Johnson nevű amerikai cégnél. Korábban vezette a Jávorszky Ödön Városi Kórházat, legutóbb pedig a Pesterzsébeti Humán Szolgáltatások Intézménye igazgatója volt.

A rövidtávú terveiről elmondta, hogy szeretné megismerni az összes munkatársát, mert a személyes kapcsolatokban hisz, de szeretné megismerni az intézményhez tartozó települések vezetőit is.

Címkék