Harmincöt érem!

Tizenhét arany-, hét ezüst- és tizenegy bronzérmet, valamint négy ötödik, pontszerző helyezést ért el az Érdi Spartacus SC, amelynek versenyzői szumóban Dunaharasztin léptek dohióra, míg birkózói Kaposváron küzdöttek.

Hasonló tartalmaink:

A junior korosztály számára Kaposváron rendezték a szabadfogású minősítési versenyt, ahol húsz súlycsoportban két szőnyegen folytak a küzdelmek, egy híján száz sportolóval.

Sipos Boglárka az 53 kilogrammosok között második lett a csoportjában, miután a végső győztes Faragó Nikolettől kikapott, viszont a szerencsi Beregi Lindát és a BVSC-s Szarka Szilviát legyőzte, így ezüstérmet szerzett. Az 57 kilós fiúknál Nagy Krisztián, a 65 kilósoknál Berta Mike ötödik helyen végzett. A 86 kilósok mezőnyében az ötfős csoportban Végh Richárd harmadikként zárt két győzelemmel, így bronzérmes lett, míg Molnár Tamás a 125 kilósoknál állhatott a dobogó legalsó fokára, hiszen a súlycsoport hétfős csoportjában három győzelemmel zárt, az elődöntőben kikapott, de a bronzérmet a kőszegi Illés Andrást legyőzve szerezte meg. Az egyetlen érdi aranyat Kaposváron a 92 kilogrammosoknál induló Pataki Sámuel jegyezte, aki négyfős csoportjának mindhárom tagját legyőzve lett első! A viadalon egy-egy arany-, illetve ezüstérmet, valamint két-két harmadik és ötödik helyet szerző Érdi Spartacus SC a csapatverseny harmadik helyét szerezte meg a Csepeli BC és a Kanizsa BSE mögött.

A szumósok szépszámú delegációval vettek részt a dunaharaszti viadalon, ahol az U14-es és U21-es korcsoportoknak a magyar bajnoki címért zajlott a küzdelem, s az érdiek hat alkalommal meg is szerezték azt! Ami a többi korosztályt illeti, nekik a bulgáriai U23-as és felnőtt, valamint az utánpótláskorúaknak az észtországi Európa-bajnokságon való indulás joga volt a tét. Közülük többen több korosztályban is megmérették magukat. A gyermekeknél Gazsi Blanka (45 kg) első, Jakab Roland (25 kg) második, Gazsi Nóra (25 kg) és Narancsik Levente (25 kg) harmadik helyet szerzett.
Az U12-es lányok 45 kilós mezőnyében érdi háziversenyt rendeztek, az első Kaszás Elza, a második Kaszás Lilla, a két harmadik Baljer Kitti és Gazsi Blanka lettek. Ugyanebben a korosztályban a fiúknál Narancsik Bence (35 kg), Gazsi Máté (45 kg) és Hegedűs Nagy Bence (55 kg) arany-, Jakab Dániel (40 kg) valamint Krokavecz Mátyás (50 kg) ezüst-, Finta Patrik (50 kg) bronzérmet szerzett.

Az U14-es lányok országos bajnokságán Kaszás Elza a 40, Kaszás Lilla a 45 kilóban lett magyar bajnok. Előbbi súlycsoportban Baljer Kitti lett a második, az 50 kilósoknál pedig Baljer Roxána a harmadik. A fiúknál Gazsi Máté lett országos bajnok 45 kilóban, míg Jakab Dániel (40) kg) és Kovács Dávid (65 kg) bronzérmet szerzett. Az U16-os lányoknál Baljer Roxána megnyerte az 50 kilósok küzdelmeit, míg a fiúknál Madarassy Zoltán (55 kg) harmadik, Kovács Dávid (65 kg) ötödik lett.

Az U18-as korosztályban ezúttal csak egy érdi volt, Délczeg Edvárd a 80 kilósoknál szerzett ezüstérmet. Az U21-eseknél Kovács Bence (60 kg), Délczeg Edvárd (85 kg) és Délczeg József (100 kg) is magyar bajnoki címet szerzett.

A felnőtt nőknél Lemák Diána (55 kg), a férfiaknál ismételten Kovács Bence (de ezúttal 70 kilóban) és Délczeg József lett aranyérmes, továbbá Cserveni Jakabovits Zoltán (85 kg) is első helyet szerzett, sőt, az open kategóriában ötödikként zárt.

Az érdiek a viadalról tizenhat arany- (közte hat magyar bajnoki cím), hat ezüst- és kilenc bronzérmet, illetve két ötödik helyet szereztek.

Birkózás eredmények, junior és női minősítési verseny, Kaposvár:
53 kg:
Sipos Boglárka II.
57 kg: Nagy Krisztián V.
65 kg: Berta Mike V.
86 kg: Végh Richárd III.
92 kg: Pataki Sámuel I.
125 kg: Molnár Tamás III.

Sumo eredmények, Dunaharaszti (aláhúzva, dőlttel az országos bajnokok):
Gyermek

25 kg: Jakab Roland II., Gazsi Nóra III., Narancsik Levente III.
45 kg: Gazsi Blanka I.

U12 leány
45 kg: Kaszás Elza I., Kaszás Lilla II., Baljer Kitti III., Gazsi Blanka III.

U12 fiú
35 kg: Narancsik Bence I.
40 kg: Jakab Dániel II.
45 kg: Gazsi Máté I.
50 kg: Krokavecz Mátyás II., Finta Patrik III.
55 kg: Hegedűs Nagy Bence I.

U14 Leány ob
40 kg: Kaszás Elza I., Baljer Kitti II.
45 kg: Kaszás Lilla I.
50 kg: Baljer Roxána III.

U14 Fiú ob
40 kg: Jakab Dániel III.
45 kg: Gazsi Máté I.
65 kg: Kovács Dávid III.

U16 Női
50 kg: Baljer Roxána I.

U16 Férfi
55 kg: Madarassy Zoltán III.
65 kg: Kovács Dávid V.

U18 Férfi
80 kg: Délczeg Edvárd II.

U21 Férfi ob
60 kg: Kovács Bence I.
85 kg:
Délczeg Edvárd I.
100 kg:
Délczeg József I.

Felnőtt Női
55 kg: Lemák Diána I.

Felnőtt Férfi
70 kg: Kovács Bence I.
85 kg: Cserveni Jakabovits Zoltán I.
100 kg: Délczeg József I.

Felnőtt Férfi Open
Cservenyi Jakabovits Zoltán V.

(A fotón Kovács Bence (pirosban), aki országos bajnoki címet szerzett)

Címkék