Szabadság: minek nevezzelek?

Vagyis minek és hogyan rajzoljalak le, fesselek meg? A Szepes Gyula Művelődési Központ idén is rajzpályázatot hirdet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának alkalmából 6-18 év közötti diákok részére. A beadási határidő március 1. A résztvevők műveit három korcsoportban bírálja el a szakmai zsűri.  A legjobbakat márciusban kiállítják a művelődési központban.

Hasonló tartalmaink:

Mit jelent ma számunkra a szabadság? Ezt is lerajzolhatják a versenyen indulók, vagy akár a szabadságharc eseményeit, alakjait is papírra vethetik. Úgy, ahogyan szeretnék, az alkotások ugyanis szabadon választott technikával készülhetnek A/3-as vagy A/4-es méretben. A szervezők paszpartu nélkül kérik beadni a pályaműveket, azok hátoldalán feltüntetve a készítőjük nevét, életkorát, lakcímét, a kép címét és technikáját, illetve, ha iskola nyújtja be a pályázatot, akkor az előbbieken kívül az iskola és a felkészítő tanár nevét, valamint a pályázó osztályát.

Korcsoportok: 6-10, 11-14, 15-18 évesek. A beadott pályaműveket szakmai zsűri díjazza, illetve javasolja kiállításra. Eredményhirdetés és a legjobbnak ítélt pályaművekből álló kiállítás megnyitója március 9-é, pénteken 15 órakor lesz a művelődési központban.

A pályázatokat március 1-ig lehet beadni a Szepes Gyula Művelődési Központban Lukács Orsolya nevére.

Bővebb információ itt  található.

 

Címkék