Változott a rangadó időpontja

A női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője előtt néhány nappal csap össze a sorozat elődöntőjének két résztvevője, a Győri Audi ETO KC és ÉRD.

Hasonló tartalmaink:

A Rába-parti csapat közösségi oldalán számolt be róla, miszerint a Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos közleménye szerint a K&H női kézilabda liga 18. fordulójára kiírt Győri Audi ETO KC–ÉRD mérkőzés időpontja változott. A találkozó 2018. március 14-én szerdán, 19 órai kezdettel kerül megrendezésre.

Azaz a felek akár néhány nap leforgása alatt kétszer is összecsaphatnak, hiszen a Győr automatikus résztvevője, az ÉRD pedig a Vác elleni győzelemmel jutott be a Magyar Kupa március 16-án és 17-én rendezett négyes döntőbe, melynek sorsolását február 15-én tartja az MKSZ.

A sorsoláskor nincs kiemelés, így a Győr a szintén alanyi jogon résztvevő FTC-vel már az elődöntőben is összekerülhet.

Az ÉRD a Győr elleni idegenbeli találkozóig még négy mérkőzést vív, előbb február 17-én Békéscsabára látogat, majd 24-én a rekordbajnok Vasast fogadja. Ezt követően az MTK-nál vendégeskedik, március elején pedig a Magyar Kupa negyedik résztvevője, a Siófok érkezik az ÉRD Arénába.

Címkék