Március 15-e a fiatalság ünnepe is

Március 15-e alkalmából idén is Érd diákpolgármestere mondta az egyik ünnepi beszédet, hiszen – mint emlékezetes, a 2015-ös március 15-ei megemlékezés keretében tartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek a képviselők a város ifjúsági önkormányzatának létrehozásáról. Mint arra Fodor Enikő is felhívta a figyelmet, az idei volt a harmadik alkalom, hogy az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc ünnepén az érdi Ifjúsági Önkormányzat képviselője mondhatott ünnepi beszédet. 

Hasonló tartalmaink:

A diákpolgármester beszédét azzal kezdte, hogy 170 évvel ezelőtt megmozdult az ország egy közös cél érdekében. Az emberek nem akartak többé rabok lenni a saját hazájukban, békét, igazságot és szabadságot szerettek volna. Azt, hogy őket is meghallgassák.

- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke azóta sem fakult. Hiszen ki ne ismerné Petőfi Sándor, Kossuth Lajos vagy éppen Bem József nevét? Ki ne tudná folytatni a szinte már himnusszá vált Nemzeti dal „Talpra magyar” kezdetű sorát? Március 15-e vitathatatlanul bevéste magát mindenki emlékezetébe, még ennyi év elteltével is. Petőfit idézve: „Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben.”

- Az, hogy kinek mit jelent ez a nap, egyénenként változó, ám éppen ettől olyan emlékezetes. Valakinek március 15. a remény napja. Van, akinek a nemzeti összetartozást jelenti, és van olyan is, aki a zsarnoki elnyomás elleni küzdelem emlékének tekinti ezt a napot. Akad olyan, aki a magyarság legnagyobb győzelmét ünnepli ilyenkor és olyan is, aki a bátorságot látja benne. Nekem március 15. az összetartozást jelenti. Azt, hogy a forradalom hősei összefogtak egy jobb élet reményében. Azt, hogy legyünk bármilyenek, jöjjünk bárhonnan, a bajban támogatnunk kell egymást. A forradalom elindítói a márciusi ifjak voltak. Elszántságuk és elhivatottságuk példaként szolgálhat a ma élők számára. Ezek a fiatalok tudták mi a jó a magyarságnak, hiszen ők is egyek voltak közülük. Tudták mit kell tenni ahhoz, hogy a helyzetük javuljon. „Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell! És nem elég akarni, De tenni, tenni kell.”

- A márciusi ifjak példája alapján, három évvel ezelőtt éppen ezen a helyen, Érd város történetében egy új fejezet kezdődött. A képviselő testület 2015. március 15-én éltre hívta az Érd számít rád! program keretében az Ifjúsági Önkormányzat intézményét. Éppen ezért március 15-e különleges szerepet tölt be az Érdi Ifjúsági Önkormányzat életében. Ez a nap a megalapításunk évfordulója. Számunkra a fiatalság ünnepe is egyben. Ez az a nap, amikortól a három érdi középiskola közelebb került egymáshoz és összefoghat a diákság érdekében. Ez az a nap, amikortól mi is hallathatjuk a hangunkat, hiszen immáron hagyomány, hogy az egyik képviselőnk mondja az ünnepi beszédet. Ez az a nap, amikor Érd bizalmat szavazott a diákoknak. És ez az a nap, amikortól bebizonyíthatjuk, méltóak vagyunk a ránk bízott feladatkörre és a belénk vetett bizalomra. A márciusi ifjak tudták mi a jó a magyarságnak, hiszen ők maguk is közéjük tartoztak. Tanulóként mi is tudjuk, mi a jó a diákságnak, és igyekszünk őket ahol csak lehet, támogatni.

- Az elmúlt 3 évben az Ifjúsági Önkormányzat igyekezett segíteni a diákoknak. Mi is a márciusi ifjak örökösei vagyunk, valami újnak az elindítói. Megmutattuk, hogy ki lehet törni azokból a sztereotípiákból, amit ránk, fiatalokra aggatnak. Hogy közös erővel valami jót, valami újat építhetünk, ami által a diákság és Érd városa is fejlődik. Egy olyan rendszer elindítóivá váltunk, mely példaként szolgálhat mások számára is.

Végül Fodor Enikő beszédét Széchenyi István szavaival zárta: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”

Címkék