Március 15-e a fiatalság ünnepe is
2018
márc. 15

Március 15-e a fiatalság ünnepe is

Március 15-e alkalmából idén is Érd diákpolgármestere mondta az egyik ünnepi beszédet, hiszen – mint emlékezetes, a 2015-ös március 15-ei megemlékezés keretében tartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek a képviselők a város ifjúsági önkormányzatának létrehozásáról. Mint arra Fodor Enikő is felhívta a figyelmet, az idei volt a harmadik alkalom, hogy az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc ünnepén az érdi Ifjúsági Önkormányzat képviselője mondhatott ünnepi beszédet.

Isten áldja a magyarokat!
2018
márc. 15

Isten áldja a magyarokat!

Színvonalas programmal emlékezett Érd Megyei Jogú Város 1848. március 15-re. Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt nemzeti ünnepünk, amelyre Érd méltó eseményekkel készült. A Szepes Gyula Művelődési Központban zajló ünnepélyen díszpolgárrá avatták Novák Ferencet, az Érdi VSE elnökét, Érd városáért kitüntetést kapott Rozgonyi János, az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola igazgatója, Érd Város Életmű Díjban részesült Donkóné Simon Judit előadóművész, tanár, Érdi Tudományos Díjjal ismerték el Dr. Bíró László Péter fizikus professzort. Az Érd Médiacentrum Pro Publicitate díját pedig a Szociális Gondozó Központ vette át.

Tovább...
Szabadság: minek nevezzelek?
2018
feb. 12

Szabadság: minek nevezzelek?

Vagyis minek és hogyan rajzoljalak le, fesselek meg? A Szepes Gyula Művelődési Központ idén is rajzpályázatot hirdet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának alkalmából 6-18 év közötti diákok részére. A beadási határidő március 1. A résztvevők műveit három korcsoportban bírálja el a szakmai zsűri. A legjobbakat márciusban kiállítják a művelődési központban.

Tovább...
Mit jelent számodra a szabadság?
2017
márc. 14

Mit jelent számodra a szabadság?

Idén minden korábbinál többen jelentkeztek a Szepes Gyula Művelődési Központ immár hagyományos rajzpályázatára, amit évről-évre az 1848-49-es forradalom és szabadságharc apropóján hirdetnek meg. A legjobb műveket április 5-ig bárki megtekintheti a Művelődési Központ kiállítótermében.

Tovább...
A forradalom hőseire emlékezünk
2017
márc. 14

A forradalom hőseire emlékezünk

Politikai rendezvények, ünnepi megemlékezések és színes családi programok várják az érdeklődőket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján március 15-én országszerte. A budapesti Múzeumkertben Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester mond beszédet, az ellenzéki pártok a város különböző pontjain ünnepelnek, az Együtt aktivistái ismét fütyüléssel készülnek.

Tovább...
Tisztelet a bátrak előtt!
2016
márc. 15

Tisztelet a bátrak előtt!

Koszorúzással és ünnepi műsorral tisztelgett Érd Megyei Jogú Város az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt, mely Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve.

Tovább...
Kettős könyvbemutató a könyvtárban
2016
márc. 10

Kettős könyvbemutató a könyvtárban

A közelgő március 15-e apropóján dupla könyvbemutatóval várta az érdeklődőket az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület szerdán délután a Városi Könyvtárban.

Tovább...
PÁRBESZÉD 2015. MÁRCIUS 13.
2015
márc. 13

PÁRBESZÉD 2015. MÁRCIUS 13.

 

Rajzolj szabadságot!
2015
márc. 3

Rajzolj szabadságot!

A Szepes