Tisztelet a bátrak előtt!

Koszorúzással és ünnepi műsorral tisztelgett Érd Megyei Jogú Város az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt, mely Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve.

Hasonló tartalmaink:

A városi programok már március 11-én elkezdődtek, amikor a hagyományoknak megfelelően több százan vonultak fáklyákkal az Érdligeti Általános Iskolából a Tállya utcai 1848-as emlékműhöz.

Több százan gyűltek össze március 15-én a délelőtti koszorúzáson az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából. A vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület és a Harmónia Vegyes Kar  műsora után Pergel Antal történész mondott beszédet. A megemlékezés után az ünneplők a Szepes Gyula Művelődési Központba mentek át, ahol a polgármester, a testvérvárosi delegációk és az ifjúsági alpolgármester beszédével és a közgyűlés által alapított kitüntetések átadásával folytatódott a múltidézés.

„Tisztelet a bátraknak, tisztelet a ’48-as hősöknek, akik emléke addig él, amíg csak egy magyar is van ezen a földön.” – mondta T. Mészáros András. „A márciusi ifjak, egy új nemzetet, új magyarságot teremtettek, amely szabadságban született, s azon a hiten, azon a meggyőződésen alapult, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók” – folytatta a polgármester, majd emlékeztette az ünneplőket, hogy éppen egy éve jött létre Érden a fiatalok önkormányzata. Büszkén jelentette be, hogy egy évvel később pedig az Érdi Ifjúsági Önkormányzat alpolgármestere, Erdélyi Áron mondja az ünnepi beszédet.

  • Emberi Erőforrások Minisztérium elismerő oklevél átadása
  • Emberi Erőforrások Minisztérium elismerő oklevél átadása
  • Érd Város Díszpolgára Kitüntető Cím: Somfai István
  • Érd Város Díszpolgára Kitüntető Cím: Somfai István
  • Érd Város Díszpolgára Kitüntető Cím: Somfai István
  • Érdi Tudományos Díj: Pergel Antal
  • Érdi Tudományos Díj: Pergel Antal
  • Érdi Tudományos Díj: Pergel Antal
  • Érdi Tudományos Díj: Pergel Antal
  • Életmű Díj: Nagy László
  • Életmű Díj: Nagy László
  • Életmű Díj: Nagy László
  • Érd Városáért Díj: Eszes Mária
  • Német Kórus
  • Érd Városáért Díj: Eszes Mária
  • Érd Városáért Díj: Eszes Mária
  • Érd Városáért Díj: Eszes Mária
  • Forrás Néptáncegyüttes
  • Forrás Néptáncegyüttes
  • Erdélyi Áron, az Ifjúsági Önkormányzat alpolgármestere
  • Szászrégen képviselője
  • Szászrégen képviselője
  • Lubacov pogármestere
  • Lubacov pogármestere
  • Március 15-e
  • T. Mészáros András polgármester köszöntője
  • T. Mészáros András polgármester köszöntője
  • Március 15-e
  • Himnusz
  • Március 15-e
  • Március 15-e
  • Érdi Tudományos Díj
  • Érd Városáért Díj
  • Életmű Díj
  • Díszpolgári nyaklánc
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • 2030 Egyesület koszorúz
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Érdi Jobbik képviselői
  • Érdi Jobbik képviselői
  • Dr. Aradszki András, országgyűlési képviselő koszorúz
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Bánsághy Balázs, az Érdi Járási Hivatal vezetője
  • Bánsághy Balázs, az Érdi Járási Hivatal vezetője
  • Bánsághy Balázs, az Érdi Járási Hivatal vezetője
  • Testvérvárosaink koszorúznak
  • Testvérvárosaink koszorúznak
  • Testvérvárosaink koszorúznak
  • Testvérvárosaink koszorúznak
  • Koszorúznak a városvezetők
  • Koszorúznak a városvezetők
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Pergel Antal történész beszél
  • Pergel Antal történész beszél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél
  • Koszorúzás az érdligeti emlékműnél

Az ifjúsági alpolgármester előtt még felszólaltak a testvérvárosi delegációk képviselői: Lubacov polgármestere és Szászrégen képviselője. Mindketten hálás szívvel megköszönték, hogy itt lehetnek a magyarok ünnepén, s együtt köszönthetik velük a magyar nemzet történetének egyik legfontosabb emlékét.

Erdélyi Áron a párhuzamra hívta fel a figyelmet a mai és az akkori ifjúság között. „A márciusi ifjak azok a fiatalok, akiknek bátorsága, szabadságszeretete példát mutatott nemcsak az akkor élőknek, hanem azóta is valamennyi magyarnak. Olyan mélyen élt szívükben a szabadság iránti vágy, hogy az életüket is hajlandóak voltak feláldozni érte. A legidősebb közülük 30 éves, a legfiatalabb 12 éves volt. Több ezer ilyen fiatal él ma a városban. Mi, ma élő fiatalok, kamaszok is várunk a lehetőségekre, a saját “forradalmukra”. Mert minden kornak megvan a saját forradalma. 1848-ban a nemzeti függetlenségért kellett harcolni, ma viszont, amikor békés időben élünk, a jó lehetőségek megkeresése és kiaknázása a feladat, illetve a cél. A forradalom idején fegyvert kellett fogni, ma pedig az érdekérvényesítés, az alvóváros felébresztése, a nép akaratának megvalósítása a “fegyver”, melyet a fejlődés érdekében mindannyiunknak fel kell venni!” – fogalmazott az ifjúsági alpolgármester.

A köszöntők után átadták a városi elismeréseket. Valamennyi díjat T. Mészáros András polgármester nyújtotta át.

 A városi kitüntettek március 15-én:

Érd Városáért Kitüntetés: Eszes Mária, az Érdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Érd Város Életmű Díj: Nagy László, egyetemi tanár

Érdi Tudományos Díj: Pergel Antal történész, történelemtanár

Érd Város Díszpolgára Kitüntető Cím: Somfai István az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium címzetes igazgatója, magyar-orosz-latin szakos tanár

A városi elismerések után az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Balog Zoltán elismerő oklevelet adományozott kimagasló szakmai munkájáért a Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerületének.

Az ünnepséget a Forrás Néptáncegyüttes műsora zárta.

(fotó: Boros Sándor)

Címkék