Isten áldja a magyarokat!

Színvonalas programmal emlékezett Érd Megyei Jogú Város 1848. március 15-re. Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt nemzeti ünnepünk, amelyre  Érd méltó eseményekkel készült. A Szepes Gyula Művelődési Központban zajló ünnepélyen díszpolgárrá avatták Novák Ferencet, az Érdi VSE elnökét, Érd városáért kitüntetést kapott Rozgonyi János, az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola igazgatója, Érd Város Életmű Díjban részesült Donkóné Simon Judit előadóművész, tanár, Érdi Tudományos Díjjal ismerték el Dr. Bíró László Péter fizikus professzort. Az Érd Médiacentrum Pro Publicitate díját pedig a Szociális Gondozó Központ vette át.

Hasonló tartalmaink:

A hagyományoknak megfelelően az érdligeti 1848-as emlékműnél kezdődtek az érdi programok nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Itt több százan gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket, s elhelyezzék az emlékezés virágait. A koszorúzásban közreműködött a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület és Körösi Csoma Sándor Általános Iskola kórusa, de beszédet mondott T. Mészáros András polgármester is. A városvezető azt mondta, március 15-én azoknak kell megadni a tiszteletet, akik 170 évvel ezelőtt is független, önálló és egységes Magyarországot szerettek volna létrehozni. – Sokáig sikerült is ez a szándék, de akkor is, s most is vannak, akik ennek ellen mennek. Mindennek tudatában a 170 évvel ezelőtti szándék tiszta volt, magasztos és felemelő. Azt kívánom, hogy ez a magasztosság legyen a miénk 2018-ban. Ez a felemelkedett szellem legyen a miénk 2018-ban. Az Isten áldja meg a magyarokat, most 2018-ban! – zárta köszöntőjét T. Mészáros András.

A megemlékezés után az ünneplők a Szepes Gyula Művelődési Központba mentek át, ahol Aradszki András, országgyűlési képviselő, a testvérvárosi delegációk és az ifjúsági polgármester beszédével és a közgyűlés által alapított kitüntetések átadásával folytatódott a múltidézés. A műsor térzenével kezdődött: a művelődési ház előtti téren a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara játszott, a nagyterem színpadán pedig ismét a Kőrösi iskola kórusa énekelt az ünneplőknek.

Elsőként Aradszki András, az NFM energiaügyekért felelős államtitkára Nemeskürty István tollából idézett: “Negyvennyolc nem volt véres felkelés, még klasszikus forradalom se. Minden vértelenül, józanul, megfontoltan és uralkodói jóváhagyással történt. Ferdinánd császár és király még a Magyarország területén állomásozó császári és királyi haderőt is a magyar honvédelmi miniszter, Mészáros Lázár hatáskörébe rendelte. Ezen túlmenően egy 10 zászlóaljból álló külön magyar honvédség szervezését is elrendelte.” – Egy rendes forradalom idején felelős uralkodó ilyet nem tesz! A magyar államférfiak tehát meglepetést okoztak. Batthyány, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Kaluzál, Szemere és a többiek nem voltak mai értelemben vett liberálisok, hanem felelősen gondolkodó politikusok – idézte, majd így folytatta: - Minden ünnep megtartása – a hősökre való emlékezés mellett – azért elsődlegesen fontos, hogy megértsük és levonjuk a megfelelő tanulságokat az akkori eseményekből. Vagyis értsük az erkölcsi és a gyakorlati üzenetet! Tudjuk, látjuk, hogy Magyarország külpolitikai helyzete ma sem felhőtlen. Kereszténydemokrataként mondhatom, hogy hazánk ismét „két pogány közt” próbálja megvédeni határait, függetlenségét, keresztény hitét és hagyományait, polgárainak biztonságát és békéjét.  A szabadságharc leverése után a hazánkat rabigába döntő osztrák miniszterelnök, Felix Schwarzenberg herceg, altábornagy a következőt nyilatkozta: „Ugyan, mi az a magyar nemzet! Ezek mindig is lázadók voltak, akiket meg kell semmisíteni, és egyszer s mindenkorra ártalmatlanná kell tenni.” – Mintha manapság valami nagyon hasonló programtól visszhangoznának a strassburgi Európai Parlament és immár az ENSZ new yorki palotájának a falai. Az idegen vallás és kultúra ránk erőltetésének, iszlám vallású ezreknek, majd később tíz- és százezreknek a betelepítésére irányuló erőszakos törekvés csak része annak a sátáni tervnek, hogy Magyarországot ellehetetlenítsék, tönkretegyék. Ennek is megvannak a maga okai: többek között keresztény identitásunk vállalása és tettekre váltása. Magyarország ismét Európa figyelmének középpontjában van: a vezetők félve, az európai lakosság irigykedve és reménykedve tekint ránk. Európai polgárok milliói nyilvánítják ki szolidaritásukat Magyarországgal, a magyarokkal, Magyarország Kormányával. Erre pedig legyük büszkék. Hunyadi, Dobó, Zrínyi, Szondi és Jurisics, valamint a ’48-asok örököseiként nagyra vagyunk hivatottak, ezért nagy a felelősségünk is, de helyt fogunk állni. Emlékeztessen erre bennünket a mindennapos déli harangszó! Ismét a déli magyar végek védik a közönyös és sokszor öngyilkos döntéseket hozó Európát. De – ahogy Miniszterelnökünk mondotta – „megszoktuk, mert ilyen a sors, ha magyar”.

Aradszki András végül közölte: április 8-án arról döntünk, hogy “szeretjük-e amink van, vagy odadobjuk a barbárok martalékának”. – A történelem nagy pillanataiban a lelkiismeret parancsa egybeesik a kor parancsával. Március ifjai és idősebbjei lelkiismeretük szavára megtették azt amiről azt gondolták, hogy a kor parancsa. Ma is vannak számosan, akik a lelkiismeretükre hallgatnak. Mi sem engedhetünk hát nyegyvennyolcból, annak örökségéből. Kölcseyvel együtt valljuk: A haza mindenelőtt – húzta alá az államtitkár.

Az ünnepi beszédet, ahogy a korábbi esztendőkben is, Érd diákpolgármestere mondta – mint emlékezetes, a 2015-ös március 15-ei megemlékezés keretében tartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek a képviselők a város ifjúsági önkormányzatának létrehozásáról. Mint arra Fodor Enikő is felhívta a figyelmet, az idei volt a harmadik alkalom, hogy az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc ünnepén az érdi Ifjúsági Önkormányzat képviselője mondhatott ünnepi beszédet. – Az elmúlt 3 évben az Ifjúsági Önkormányzat igyekezett segíteni a diákoknak. Mi is a márciusi ifjak örökösei vagyunk, valami újnak az elindítói. Megmutattuk, hogy ki lehet törni azokból a sztereotípiákból, amit ránk, fiatalokra aggatnak. Hogy közös erővel valami jót, valami újat építhetünk, ami által a diákság és Érd városa is fejlődik. Egy olyan rendszer elindítóivá váltunk, mely példaként szolgálhat mások számára is – húzta alá a diákpolgármester.

IMG_0880Az ünnepi köszöntők után került sor a város kitüntető díjainak adományozására. Érd Városáért Kitüntetést kapott Rozgonyi János. Az elismerés átvételét követően azt mondta, hogy a díj nemcsak neki, hanem a családjának és azoknak a kollégiának is szól, akik mindig segítették a munkáját. Büszke rá, hogy mind a városvezetéssel, mind a tankerületi központtal kiváló kapcsolatot alakított ki. Munkáját a mai napig örömmel és motiváltsággal végzi, s büszke a most kapott díjra.
Részletek itt.
IMG_0865Érd Város Életmű Díjban részesült Donkóné Simon Judit előadóművész, tanár. Azt mondta, meglepte a díj, hiszen napjainkban már nem aktív, azonban korábban több száz rendezvényt szervezett, a legnagyobb kortárs költőket, művészeket hozta el Érdre. Hálás volt azoknak, akik felterjesztették a díjra, annál is inkább mert Érdet hosszú évtizedek óta otthonának tekinti.
Részletek itt.
IMG_0874Érdi Tudományos Díjjal ismerték el Dr. Biró László Péter fizikus professzort, aki március 15-e alkalmából a Széchenyi-díjat is átveheti. A Széchenyi-díjat a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából az államfő adja át. Az ünnepség utáni interjúban azt mondta, különösen jól esik neki, hogy Érden is elismerték, hiszen nem tudta, hogy tudományos munkáját helyben is számon tartják. Huszonnégy éve élnek Érden, gyermekei, unokái ide járnak iskolába, ahogy fogalmazott: gyökeret eresztettek és otthonra leltek Érden. Részletek itt.
IMG_0869A város díszpolgára lett Novák Ferenc az Érdi VSE elnöke. Szerényen azt mondta, talán kicsit túlzás is, hogy díszpolgár lett, ám annál nagyobb öröm számára az elismerés.  1953 óta él Érden, a díszpolgári cím pedig azért is nagon különleges számára, mert ez az első elismerés, ami nem konkrétan sportdíj.
Részletek itt.
A rangos kitüntetéseket T. Mészáros András polgármester adta át a díjazottaknak, akik beírták nevüket a város krónikájába.
IMG_0821Az ünnepi megemlékezésen adták át az Érd Médiacentrum Pro Publicitate Díját, amelyet az a helyi vagy térségi közintézmény, hivatal, civil szervezet nyerhet el, amely az elmúlt egy évben leginkább partner volt az itt élők tájékoztatásában. A díjat idén a Szociális Gondozó Központ nyerte el. A kitüntetést T. Mészáros András polgármester és Fekete Zoltán, az Érd Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője adta át Récsei Krisztinának, a Szociális Gondozó Központ igazgatójának.
IMG_0659Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján tartott megemlékezésen az Alba Regia Táncegyüttes adott fergeteges műsort. Az együttest 1949-ben alapították a néptáncot szerető elődök, s azóta számtalan eredmény, kitüntetés tanúsítja kiváló munkájukat. Valamennyi magyar néptáncfesztiválon számos elismerést és díjat nyertek el egyéni-, kamara- és együttesi kategóriában a népzene és különböző koreográfiák bemutatásával. A magyarországi néptáncegyüttesek minősítő rendszerében a legmagasabb kategóriába tartoznak.
Címkék