Kettős könyvbemutató a könyvtárban

A közelgő március 15-e apropóján dupla könyvbemutatóval várta az érdeklődőket az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület szerdán délután a Városi Könyvtárban. Az eseményen a már városunkban is jól ismert Kovács Istvánnak és szintén történész feleségének, Rosonczy Ildikónak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc talán kevésbé ismert részleteit feldolgozó köteteit ismerhette meg a közönség.

Hasonló tartalmaink:

“A mai könyvbemutatón tulajdonképpen a szabadságharcban résztvevő mindkét felet megismerhetjük” – jegyezte meg felvezetőjében Bazsóné Megyes Klára, az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület elnöke. Amíg a Kovács István  nevéhez fűződő “Honvédek, hírszerzők, légionisták” úgymond a mi oldalunkat, addig Rosonczy Ildikó “Orosz fegyverekkel Ferenc Józsefért” című könyve az ellenséget mutatja be. Kovács István munkájának, a magyar szabadságharcban résztvevő lengyel katonák életrajzi lexikonának első kiadása még 2007-ben látott napvilágot. Most ennek a kötetnek a tavaly kiadott, bővitett változatával ismerkedhetett meg az érdi közönség.

Ha a szabadságharcban résztvevő lengyelekről keveset tudunk, akkor Rosonczy Ildikó szerint ez még inkább igaz a 1848-49-es események egy másik fontos epizódjára, a harcok lezáráulásához nagyban hozzájáruló orosz beavatkozásra. Mint fogalmazott, ennek az is az oka, hogy a rendszerváltásig nem lehetett hozzájutni sok fontos levéltári anyaghoz, így sokáig nem az események valódi jelentőségének megfelelően gondoltunk erre a történetre.

Címkék