Dúl a l’amour a Budakeszi Vadasparkban

A Valentin-napozásból az állatok sem maradhatnak ki, ezért február 17-én, szombaton a Budakeszi Vadasparkban megtartják számukra a szerelmes állatok napját, miközben a látogatók izgalmas, és olykor bizony kissé pikáns szakvezetéseken ismerkedhetnek meg a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatok szerelmi életével, párkeresési szokásaival és udvarlási technikáival, írják a szervezők.

Hasonló tartalmaink:

Jóba Katalin, a vadaspark állattrénere kérdésünkre elmondta, hogy a náluk megtalálható állatok közül a macskafélék inkább csapodár Casanovák, míg a hollók hűséges hitvesnek bizonyulnak párjukhoz. Az állatok körében lényegesen különböző taktikák és fortélyok uralkodnak, legyenek azok háziállatok, madarak, kisemlősök, vagy épp nagyragadozók, de a cél mindig ugyanaz: meghódítani a szívük választottját. Az evolúció fajspecifikus hódítási stratégiákat alakított ki annak érdekében, hogy mindenki a saját erősségeinek megfelelően találhassa meg párját, írja ezt már a vadaspark honlapja.

Szombaton, a „párkapcsolati” ismeretterjesztő előadáson minden különféle állati szerelemmel kapcsolatos titokra fény derül, többek között arra is, hogy mit jelent a szaknyelvben a barcogás, hogy mely vadfajok választank egy életre párt, és hogy kiknél játszik szerepet a hölgyválasz. Jóba Katalin felhívja a figyelmünket arra is, milyen gazdag a magyar nyelv az állatok különböző udvarlásának kifejezésében is. A gímszarvasok bőgnek, a dámszarvasok barcognak, a rókák koslatnak, a vaddisznók búgnak, az őzek üzekednek, a macskafélék pedig pacsmagolni szoktak, sorolja az állattréner.

A kisebbeknek is érdekes, az állatok udvarlási szokásait játékos formában bemutató előadások mellett lesz szakvezetés, állattréning és kisragadozó látványetetés is.  A részletes program megtalálható a Budakeszi Vadaspark honlapján, illetve meghallgatható a Jóba Katalinnal készült interjúban is az Érd FM Hazafelé című, péntek délutáni műsorában.
Címkék