Nem bírt a Kohásszal a Budaörs

Sima, 37–28-as vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában, hazai környezetben a Budaörs, amely a Dunaújvárosi KKA-tól kapott ki.

Hasonló tartalmaink:

Ugyan a dunaújvárosiak beharangozója szerint rengeteg játékos betegséggel küszködött, s kihagyja a Budaörs elleni mérkőzést, ám ez nem valósult meg. György László tizenhatos, tehát teljes kerettel érkezett.

A találkozó elején ugyan a vezetést a Fejér megyei alakulat szerezte meg, ám sokáig egymás mellett haladtak a csapatok. A gólzáporos bő első negyed órában 23 gólt láthatott a 867 kilátogató néző, ezt követően azonban a hazaiak bele-belehibáztak a támadásokba, így a szünetre a Camilla Micijevic vezette Kohász vonulhatott ötgólos előnnyel.

A fordulás után pedig a mérkőzésbe remekül beszálló Kovács Annának köszönhetően állandósult a nyolc-tízgólos különbség, amely a mérkőzés végéig kitartott, s a DKKA megérdemelt, 37–28-as győzelmet aratott.

– Az eredmény tükrözi a két csapat pillanatnyi tudását, formáját. Mi tudunk jobban játszani, nem a vereség ténye fáj, hanem az, hogy nem tudtunk olyan hőfokon játszani, mint nekünk, kisebb tudással kellene – értékelt Mihály Attila, a Budaörs vezetőedzője.

– Maximálisan felkészültünk a Budaörsből. Jól kezdtük a mérkőzést, fegyelmezettek voltunk és szépen, fokozatosan jutottunk előnyhöz. Jó volt a védekezésünk és a gyors ellentámadásunk is – ez látszott az első félidőben dobott húsz gólon is. Örülünk a győzelemnek, gratulálok a csapatomnak a nagyszerű játékhoz! – mondta a DKKA mestere, György László.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 14. FORDULÓ
BUDAÖRS–DUNAÚJVÁROSI KKA 28–37 (15–20)
Budaörs, 867
néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
BUDAÖRS: Sipeki ERTL 6 (3), Hornyák Á. 4, Zsigmond 2, Pásztor 1, Szöllősi-Zácsik 4, FARKAS 5. Csere: Wéninger (kapus), Berta 1, Brettner 1, Szabadfi 1, Juhos 2 (1), Rácz R. 1, Kaczur
Edző: Mihály Attila

DKKA: Oguntoye – Klujber, Szekerczés 4 (2), Szalai B. 1, Cifra 1, MICIJEVIC 10, Kazai 3. Csere: Tomasevics (kapus), Dombi 1, Monori 2, KOVÁCS ANNA 8 (1), MOLNÁR B. 3, Nick 1, Grosch 1, Takács D. 2, Bulath. Edző: György László

Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–4. 14. p.: 8–11. 20. p.: 11–14. 27. p.: 13–17. 36. p.: 15–23. 41. p.: 18–27. 50. p.: 22–34. 56. p.: 25–35.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3

 

 

Címkék