A Bolha címet védett

Négy csapattal immár negyedik alkalommal rendezte meg az Érdi VSE a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában a Vitkó Béla Emléktornát.

Az Érdi Medosz korábbi összekötője, akinek az Érdi VSE jelenlegi elnöke, Novák Ferenc csapattársa és edzője is volt idejekorán hunyt el, ezért az Érdi VSE rá emlékezve már negyedszer szervezte meg a rá emlékező utánpótlásviadalt.

Az U15-ös korosztály számára tartott tornán a házigazdák mellett a címvédő Bolha FTSE-Tárnok, a Perbál SC és a Piliscsaba SE vett részt. A kétszer tizenkét perces mérkőzések a torna elejétől kezdve rendkívül kiélezett csatákat hoztak, hiszen a nyitómeccsen a Bolha 3–1-re verte a Perbált, majd a Piliscsabától 2–1-re kapott ki. A harmadik találkozón azonban a Piliscsaba is elszenvedte első vereségét, hiszen a hazaiaktól kapott ki 3–2-re. Ezt követően Papp Gábor növendékei 1–0-ra múlták felül a Perbált, amely az utolsó előtti meccsen csúnya, 9–0-s vereséget szenvedett a Piliscsabától.

Így úgy alakult, hogy a hatpontos érdi és piliscsabai együttes mellett egy egy gólnál nagyobb különbségű tárnoki sikernél a Bolha nyeri a tornát, érdi sikernél vagy legfejlebb egygólos vereségnél pedig a házigazda győz. Az érdieknek még egy egygólos vereség is belefért volna a torna megnyeréséhez, de ez nem jött össze, hiszen a később a torna legjobb játékosának választott Fülöp Szabolcsnak köszönhetően a Tárnok ellépett, s ugyan 3–0 után Kertész Bence egy szabadrúgásgóllal visszahozta a reményt, ám ezt követően a Tárnok ismét bevette az egyébként remekül védő – s a torna kapusának megválasztott – Kádár Bence kapuját. A 4–1-es tárnoki sikerrel pedig a Bolha ismét hazavihette a Vitkó Béla Emléktorna vándorserlegét, hiszen a Perbál ellen elért eredmény azonos pontszám esetén kiesett, így a Tárnok jobb gólaránya miatt lett első.

A díjakat Novák Ferenc az Érdi VSE elnöke és Vitkó Béláné Alíz adták át.

A torna gólkirálya: Kalla Gergő (Piliscsaba SE, 6 gól)
A torna legjobb kapusa: Kádár Bence (Érdi VSE)
A torna legjobb játékosa: Fülöp Szabolcs (Bolha FTSE-Tárnok)

Eredmények, Vitkó Béla Emléktorna
Perbál SC–Bolha FTSE-Tárnok 1–3
Bolha FTSE-Tárnok–Piliscsaba SE 1–2
Piliscsaba SE–Érdi VSE 2–3
Érdi VSE–Perbál SC 1–0
Perbál SC–Piliscsaba SE 0–9
Érdi VSE–Bolha FTSE-Tárnok 1–4

A torna végeredménye: 1. Bolha FTSE-Tárnok 6 pont (8–4), 2. Piliscsabai SE 6 p (13–4), 3. Érdi VSE 6 p (5–6), 4. Perbál SC 0 p

A góllövőlista: Kalla Gergő (Piliscsabai SE) 6 gól, Fülöp Szabolcs (Bolha FTSE-Tárnok) 5, Tüske Máté (Piliscsabai SE) 3, Cvikovszi Ákos (Piliscsabai SE), Kóka Zsolt (Bolha FTSE-Tárnok), Csonka Márk (Érdi VSE), Kertész Bence (Érdi VSE) 2-2, Szilágyi Roland (Érdi VSE), Tüske Márton (Piliscsabai SE), Bán Bercel (Piliscsabai SE), Nagy Miklós (Perbál SC), Szász Károly (Bolha FTSE-Tárnok) 1-1

Címkék