Könnyedén verte a rekordbajnokot az ÉRD!

Sima, 35–22-es győzelmet aratott a női kézilabda NB I tizenötszörös bajnoka, a Vasas SC ellen az ÉRD, amely hazai pályán nyert a 15. fordulóban.

Hasonló tartalmaink:

Több meglepetést is mutatott a mérkőzés jegyzőkönyve, Mariama Signaté nem volt a keretben az érdieknél, míg a Vasasnál kölcsönben szereplő érdi kapus, Győri Barbara sem, így a hiányzó érdi helyek feltöltésére – na meg a bizonyításra – három fiatalnak, Moncz Nikolettnek, Landi Gabriellának és Kóka Mariannak is bizalmat szavazott.

A mérkőzés elején Klivinyi Kinga és Kiss Nikolett két-két góljával ellépett az ÉRD, majd ugyan Németh Nedda többször is bevette Julie Foggea kapuját, ám hiába volt „csak” két-három gólt közte, az ÉRD vezetésen nem forgott veszélyben. Pedig a vendégek húsz perc után is látótávon belül voltak, de ezt követően Jamina Robertsék megrázták magukat, így a szünetre ötgólos előnnyel vonultak.

A fordulás után már még inkább nem volt kérdés, az ÉRD előnye folyamatosan nőtt, a 40. perc után a fáradó vendégek nem tudták tartani a lépést, Roberts, Kiss, Szabó Laura és Katarina Krpezs-Slezák megszórták magukat, így a végjátékban már a három újoncát is felavathatta az ÉRD, amely így is magabiztos, 35–22-es győzelmet aratott!

– Gratulálok az ÉRD-nek. Teljesen megérdemelten nyert ekkora különbséggel, meglehetősen bután kézilabdáztunk. Próbáltam rávenni a lányokat, mi lenne az érdi zavarójátéknak az ellenszere, sajnos, nem tudtam őket rábeszélni, hogy azt csinálják, amit ez ellen kellene. Több könnyű gólt kaptunk, ami elkerülhető lett volna – mondta Kovács Péter.

– Az utóbbi mérkőzéseinken látott játékképet most nem láttuk sem védekezésben, sem támadásban. Ok nélkül kapkodtunk. Még az első félidőben összejöttek a dolgok, de a másodikban szétcsúsztunk, elkezdtünk idegesen kézilabdázni és ott kiesett a kezünkből a mérkőzés – fogalmazott Németh Nedda.

– Azt ÉRD ma erősebb volt, mint ellenfele. Fontos volt, hogy láttunk védekezésben jó teljesítményeket saját játékosaimtól. Ebben a játékosaink lépnek előre, ez pozitívum, a másik pedig, hogy mindenki pályára tudott lépni, élvezte a játékot és hozzá tudott tenni, bár azért sok hiba becsúszott nálunk is. A végén feltettem a nagyon fiatal játékosainkat. Készítünk elő egy új programot, amivel az érdi fiatalokkal szeretnénk egy kicsit másképp dolgozni. Ez egy nagy pillanat volt nekik – mondta Szabó Edina.

– Gondoltuk, hogy egy küzdős meccs elé fogunk nézni, ez így is lett. Védekezésben jobban össze kellett állnunk, hiszen egy játékosunk hiányzik, így főleg védekezésben van nagyon nagy szerepe, de ezt jól megoldottuk, egységesek voltunk. Voltak ugyan hibák és az ellenfél is nagyot küzdött, de a védekezéssel és a könnyű gólokkal el tudtunk lépni és nagyobb különbséget közé rakni, így a fiatalok is lehetőséget kaptak és így lett a mérkőzés teljes értékű – nyilatkozta Kiss Nikolett.

Az ÉRD legközelebb február 26-án, hétfőn lép pályára, amikor Balatonbogláron vív tét nélküli mérkőzést a magyar junior-válogatott ellen.

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
ÉRD–VASAS SC 35
22(17–12)
ÉRD Aréna, 1300
néző. V:Mizsák, Schmidt

ÉRD:Foggea – Krpezs-Slezák6 (2), KISS N.7, A. Bulatovics2, Kisfaludy, Klivinyi4, C. Lassource2.
Csere:
Tóth G., ROBERTS5, GÁVAI4, Bernát, SZABÓ L.5 (1), Moncz, Landi, Kóka
Edző:
Szabó Edina

VASAS: ANTÓNI– Hárs2, Hanusz1, NÉMETH N.5, Németh M.2, Kuczora3 (3), Fekete B.3
Csere:
Tzintzis (kapus), Pados1, Agovics3, Mester2, Szecsődi, Hansághy, Moutsogianni, Szeberényi, Becséri
Edző:
Kovács Péter

Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–1. 10. p.: 8–5. 16. p.: 11–8. 20. p.: 12–10. 25.p.: 16–10. 34. p.:20–13. 38. p.:22–17. 50. p.:29–17. 56. p.:34–19.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3

MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Minden játékos pályára lépett, és élt is a lehetőséggel. Örülünk a győzelemnek.
Kovács Péter:
– Gratulálunk az ÉRD-nek, megérdemelten nyert ilyen arányban is.

fotó: handballerd.hu

Címkék