Hódolat a jég birodalma előtt

Kint sarkköri hideg – bent vetítés a Déli-sarkvidékről. Aki szombat délután ellátogatott a Parkvárosi Közösségi Házba, expedícióra indulhatott Kércz Tiborral egy olyan világba, ahol a jég az úr. Az érdi fotográfus, aki csak pár éve kezdett profi felszereléssel és képzéssel a birtokában foglalkozni a természetfotózással, azóta viszont berobbant mind a hazai, mind a nemzetközi természetfotós „élmezőnybe”- a díjainak száma legalábbis ezt bizonyítja, – olyan emberi oldalát mutatta meg az utazásnak, amit semmilyen ismeretterjesztő filmben nem lehet látni.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi fotós tavaly novemberben két hetet töltött a Déli-sarkvidéken, ami alatt körülbelül 9000 képet készített. Ezekből vetített most le jó párat – 9 fejezetre osztva az utazást, minden részben egy-egy szigeten tett látogatást, illetve a szigetek élővilágát bemutató képekkel, amelyek kronológiai sorrendben követték az utazásról szóló elbeszélést, zenei aláfestéssel. A  Cuverville szigetről készülteket, amelyek -, ahogy azt önmaga bevallotta, a kedvencei lettek,- például Ludovico Einaudi zongoraszólója kísérte a Jeges-tengernek írt elégiából.

Történetünk egy hétéves kisfiúval indul, akinek óriási példaképei a Déli-sark kutatói,  Amundsen és Scott.

Történetünk egy hétéves kisfiúval indul, akinek óriási példaképei a Déli-sark kutatói, Amundsen és Scott.

Ugorjunk egy kicsit az időben, 50 évvel később, a kisfiúból felnőtt természetfotósnak sikerül megvalósítania az antarktiszi expedíciót.

Ugorjunk egy kicsit az időben, 50 évvel később, a kisfiúból felnőtt természetfotósnak sikerül megvalósítania az antarktiszi expedíciót.

A chilei Puerto Williamsen, az egykori katonai támaszponton a világ minden tájáról érkezett 50 fotós gyűlt össze, hogy 2017. november 1-jén megkezdődjön fotós expedíciójuk, aminek a vezetője az a Martin Enckell volt, aki már gyerekkorában elkísérte édesapját Jacques Cousteau expedícióira. Ha valaki látta volna az expedícióra induló fotósok csomagjait, azt hihette volna, legalább egy éves útra készültek, de ez természetesen csak a hatalmas hátizsákokat megtöltő fotós technika és egyéb kellékek miatt volt. A valóságban utasaink 3 hetes expedícióra voltak hivatalosak a Déli-sarkvidékre, amiből 1 hetet az utazás tett ki. És mint kiderült, a 850 km széles Drake-átjáró volt a legkritikusabb, leginkább embert próbáló szakasza az egész expedíciónak. Elég legyen annyit mondani, hogy hiábavalónak bizonyult a legjobb gyógyszer, két és fél nap tömény hullámzás után mindenkinek jól jöttek azok a papírzacskók, amelyek a folyosóra, a kabinok elé voltak kikészítve.

A fotós expedíció résztvevőinek első állomása a Half Moon, azaz a Félhold sziget volt, ahol éppen teliholdkor kötöttek ki. „A sarkvidéken minden a jégről szól”, mondja Kércz Tibor. Kék jégről, fehér jégről, hóból megfagyottból és tengeri jégből, a völgyeken keresztül érkező és leszakadó gleccserek jegéről. A közös bennük, hogy itt ez a jég az úr.„Minden élővilágot, minden mozgást a jég határoz meg.” Még azt is, hogy utasaink mikor és merre mehettek, hiszen ha az első tiszt úgy látta, visszafelé,az öbölből kifele hajózva eltorlaszolhatják a jégtömbök az útjukat, akkor nem vállalkozott arra, hogy kikössön ott. Az út vége felé történt például az is, hogy a jég egész egyszerűen megállította a hajójukat az Antarktiszi félsziget mentén, és sehogyan sem tudtak továbbmenni, ott kellett éjszakázniuk, de senki sem bánta, hiszen a másnap reggeli napfényben, a természet csodás, határtalan palettájáról vett meseszép színekben eléjük táruló óriási jégtáblákból álló kompozíció láttán még a legtapasztaltabb fotósoknak is elakadt a szava. Igen, ilyen helyzetekben döbben rá az ember arra, ahogy Kércz Tibor is fogalmaz, hogy milyen aprók vagyunk mi itt, a világban, a természet hatalmas és csodálatos képződményeihez képest.

Jégformáció

A fotósok vigyáztak az itt őshonos fajokra, a sarkvidék elszigetelt ökoszisztémájára: minden partraszállás előtt és után is fertőtleníteni kellett a gumicsizmájukat, nehogy egyik szigetről a másikra átvigyenek olyan baktériumokat, egysejtűeket, amelyek nem oda valók. Tiszteletben tartották a jégvilág élőlényeit: a fotózott három fajta (állszíjas, Adélie és szamár-) pingvint csak maximum 10 méterre lehetett megközelíteni, de ők – ha akartak – odamehettek a teleobjektíves vándorokhoz. Az érdi természetfotósnak sikerült megörökíteni a szamárpingvinek nászát, a kékszemű kormoránokat; ellenfényben, hófúvásban az állszíjas pingvineket a Félhold szigeten, és végül az őket „biztonsági őrként”, hosszan kísérő nyolc, hosszúszárnyú bálnát is. Sok-sok más mellett.

szamárpingvin trió

A hatodik kontinensen, ami nagyobb Európánál, és amit helyenként 4000 méteres jégtakaró nyom a tenger alá, most tavasz volt, körülbelül olyan hőmérséklettel, amilyen itthon is van ezekben a napokban. Persze az, hogy órákon keresztül, ha kell a hóban feküdjön az ember, az azért megterhelő a testnek, hiába védekezik ezellen méregdrága ruházattal. De Kércz Tibor állítja –mi pedig a fotók alapján készségesen elhisszük neki,- , hogy amikor ott van, és a kamera keresőjébe néz, mindezekről a körülményekről megfeledkezik. Ilyenkor csak a természet alkotta megdöbbentő kompozíciójú és a kék ötven árnyalatában fürdő jéghegyek vagy a pingvinek vannak, akiket órákig elnézett, már a fotózás után is. „A pingvinek a legkitartóbbak. Mi, emberek is példát vehetnénk róluk. Az a hihetetlen próbálkozás, ahogy a több méter magas jégfalra igyekeznek feljutni, és közben mindig visszaesnek. Ezerszer visszaesnek, de ezeregyedszer is megpróbálják, ha ott nem megy, ahonnan addig próbálkoztak, akkor arrébb úsznak, és 50 méterrel távolabb újra próbálkoznak, egészen addig, amíg sikerül,” mesélte a természetfotós.

Táblajéghegy

A telt házas rendezvényen a vetítéssel egybekötött beszámolót nagy tetszéssel és hálásan fogadta a – talán elsősorban fényképészekből álló – közönség, akiknek minden kérdésére válaszolt az előadás közben és után is az előadó. Kár, hogy nem jött el több laikus is. Ahogy korábban is olvashatták, Kércz Tibor olyan élményeibe, olyan kulisszatitkokba avatott bele bennünket, amit sem ismeretterjesztő filmben, sem könyvben nem lát vagy olvas az ember. Aki lemaradt, az most már csak abban reménykedhet, hogy a férfi, aki pár éve kamerát fogott a kezébe, és azóta nem ereszti onnan,- Isten tartsa meg ezt a jó szokását – a világon akárhová is megy (Japántól az Antarktiszig, vagy  most, három hét múlva például ismét az Északi-sarkvidékre) , egyszer leül, és papírra veti élményeit – természetesen képekkel gazdagon illusztrálva azokat.

Addig pedig irány április 24-én, a Természettudományi Múzeum kupolaterme, ahol a Föld Napja alkalmából – Komáromi Csabával közös- kiállítása nyílik „Olvadó jövőnk” címmel, melynek anyagát az Északi- és a Déli-sarkvidékeken készült képeikből válogatják ki.

(képek: Kércz Tibor)

Címkék