A Juniorokat is legyőzte az ÉRD

Hivatalos barátságos mérkőzésen lépett pályára Balatonbogláron, a magyar női junior kézilabda-válogatott ellen az ÉRD női kézilabda csapata, amely sima, 37–28-as győzelmet aratott.

Hasonló tartalmaink:

Alighogy véget ért a Vasas elleni mérkőzése, két nappal később ismét jelenése volt az ÉRD női kézilabda csapatának, amely Balatonbogláron játszotta kötelező felkészülési mérkőzését a női junior-válogatottal.

Igaz, a nemzeti korosztályos csapat több tagja sem pihenhetett sokat, hiszen a Bajnokok Ligájában a forduló fiatal tehetségének megválasztott Háfra Noémi mellett két másik FTC-s, Faluvégi Dorottya és Márton Gréta is éppen hazaérkezett a Budocsnoszt Podgorica elleni győztes BL-találkozó után.

A találkozó elején remekül tartotta a lépést az ÉRD-del a junior válogatott NB I-ben szereplő játékosaiból álló sora, hiszen hol Háfra Noémi, hol Márton Gréta, hol pedig Klujber Katrin keze sült el, hol pedig Suba Sára védett.

De Szabó Edina lányai is kezdték elkapni a fonalat, így hiába vezetett még két góllal, 13–11-re a 21. percben Hajdu János alakulata, ezt követően Jamina Roberts három és Katarina Krpezs-Slezák négy góljával fordított, s megnyugtató, ötgólos előnnyel vonult szünetre az a ÉRD (15–20).

A fordulás után pedig ugyan tartotta a lépést egy darabig a válogatott, de egy ötgólos szériával meglépett az ÉRD, amely hiába vezetett sokáig nyolc-kilenc góllal, a közte tíz csak az 53. percben, Jamina Roberts találatával lett meg. A hajrá azonban nem volt túl sikeres, miután egy ütközés után Klivinyi Kinga vállára esett rá az ellenfél két játékosa, majd Kiss Kálmán immár a kispadon ápolta hosszasan.

A végjátékban pedig két Pásztor Noémi-gólra két Szabó Laura találat jött, a 28–37-es végeredményt pedig a dudaszó előtti pillanatban  Román Dorina állította be.

Az ÉRD legközelebb a K&H női kézilabda liga 16. fordulójában március 3-án, 18 órakor az Elektromos Sportcsarnokban lép pályára az MTK vendégeként.

Női Junior Válogatott–ÉRD 28–37 (15–20)
Balatonboglár, 100 néző. V: Ónódi, Őri
JUNIOR VÁLOGATOTT: Suba – Faluvégi 3, Klujber 7 (5), Hornyák B. 4, Tóvízi 1, Háfra 3, Márton 2
Csere: Dányi, Hlogyik (kapusok), Pásztor 4, Szabó K., Horváth L. 2, Román 1, Vörös, Kuti, Máté 1
Szövetségi edző: Hajdu János
ÉRD: Foggea – Krpezs-Slezák 9 (1), Tóth G. 4, A. Bulatovics 2, Kisfaludy, Klivinyi 6, C. Lassource 1
Csere: Janurik (kapus), Kiss N. 2, Roberts 8, Szabó L. 4 (1), Gávai 1, Bernát
Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 13. p.: 8–6. 20. p.: 12–10. 27. p.: 14–17. 38. p.: 18–27. 46. p.: 22–30. 55. p.: 25–35.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/2

Címkék