Kalandos életút, amely európai állomások érintésével egészen Érdig vezetett: az arisztokrata származású, eddig nálunk csak egy Téli Tárlaton bemutatkozó George Kégl, azaz Kégl György festményeiből nyílt kiállítás – melyen T. Mészáros András polgármester is részt vett – az Érdi Galériában annak a vállalásnak a jegyében, hogy a városi kiállítóhely otthont adjon a településen élő alkotóknak. A kiállítás március 10-éig látható.

A magát német anyanyelvűnek – magyarul csak felnőtt fejjel tanult meg –, de magyar származásúnak tartó Kégl György, akinek ősei a török idők után települtek az országba, Londonban született, aztán élt Párizsban, Ausztriában és Németországban, ahol grafikusi képzettséget szerzett, majd a rendszerváltás után Magyarországra települt. Egy ilyen nagy múltú család jellemzően gazdag szellemi hagyatékkal látja el útravalóul sarjait, s ebbe az örökségbe – amit az európaiként megélt tapasztalatok is gazdagítanak – nem ritkán a tehetség is beletartozik, így talán a lipcsei nagymama festői képessége bukkant fel Kégl Györgynél. Még ha ez a talentum és hajlam csak lassan, illetve sokára is mutatkozott meg, hiszen a most kiforrott alkotói stílussal és attitűddel rendelkező művész mindössze négy-öt éve fest. A színek világa, dinamizmusa érdekli és ösztönzi, azaz minden, ami szép – mondja magáról. Így aztán nem is csodálkozunk, hogy képeinek többsége női akt meg porté, valamint a természet gyönyörűségeit ábrázoló csendélet és tájkép.

Szalay Ágnes művészettörténész ezt úgy fogalmazta meg méltatásában, hogy az alkotó igazi sármőrként kedvességgel és humorral közlekedik az élet dolgai között, akinek képei egyszerre mutatják a valóság nyugtalan lüktetését és mögötte a tűnődés csendjeit. Szerinte Kégl György ízig-vérig kortárs alkotó, nem látnok és nem szorgos iparos, egyszerűen észreveszi és felmutatja a minket körülvevő világ szépségét. Nem vitatkozik, nem oktat – láttat. S amerre ő jár, tobzódik a szépség, színek, formák, fények mutogatják magukat letisztult formákban.

Kégl György aktjai távol állnak az olyan tradicionális megoldásoktól – tudjuk meg a művészettörténésztől, no meg látjuk is –, amelyek idealizálják a női alakot. Ő a maga valójában ragadja meg minden életkor női jellegzetességeit, szépségét. Ettől hatnak nagyon természetesnek, s igazolják, hogy minden teremtett lény szép és méltósága van. Lényegében ugyanerről a tőről fakadnak portréi, amelyek időtlen derűt és nyugalmat sugallnak, s az ember és a természet összefonódását fölmutató életképei is.

Mindezt egészen Gauguin expresszionizmusáig visszavezethető laza ecsetvonásokkal létrehozott lazúros felületekkel, a határozott vonalakkal fölvázolt kompozícióval és az erős színekkel éri el Kégl György, bár maga azt vallja, hogy nem tudja és nem akarja behatárolni, stílusjegyekkel körülírni festészetét, mert számára a szabadság fontos, a korlátozó keretek zavarják. Valójában egy elve van: az élet szerelmeseként a szépséget megmutatni, mert szerinte olyan festményt nem érdemes készíteni, amit senki sem tesz föl a falra.

Kégl György kiállítása március 10-ig látható a Városi Galériában.