Veretlenül!

Mindössze egy pontot szerzett a két csapat egymás elleni mérkőzései alkalmával az MTK Budapest, amely a K&H női kézilabda liga 16. fordulójában az ÉRD-et látja vendégül az Elektromos Sportcsarnokban.

Hasonló tartalmaink:

Legutóbb, amikor az MTK vendégeként lépett pályára az Elektromos Sportcsarnokban az ÉRD, akkor épp osztoztak a felek a pontokon, miután Golovin Vlagyimir együttese 25–25-ös döntetlent ért el Szabó Edina alakulata ellen.

A további kilenc alkalommal, amikor találkoztak a felek, mindig az ÉRD győzött, nyolcszor az NB I-ben, kétszer felkészülési mérkőzésen. Janurik Kingáék legnagyobb arányú sikerüket még 2013-ban aratták, amikor 38–23-ra múlták felül a fővárosi kék-fehéreket az ÉRD Arénában, míg idegenben ugyanabban a szezonban nyertek, amikor 28–18-ra győztek.

A két együttes az idei kiírásban a harmadik fordulóban találkozott egymással, ott az ÉRD hatgólos, 23–17-es győzelmet aratott.

Golovin Vlagyimir lányai eddig kissé hullámzó szezont futnak, két győzelmük és három döntetlenjük mellett tízszer hagyták el vesztesen a játékteret, így a tabella tizenegyedik helyét foglalják el, ám az előttük álló Fehérvár hárompontos előnyben van velük szemben.

Igaz, a fővárosi kék-fehérek tudnak rendkívül keményen is játszani, amit bizonyít, hogy a Dunaújvárossal és a Kisvárdával otthon, a Fehérvárral idegenben játszottak döntetlent, a Budaörsöt hat góllal verték, de például az újonc Kecskemét, illetve a sereghajtó Békéscsaba ellen is kikaptak…

Az MTK házi gólkirálya a válogatott március 5-i összetartására is meghívott Karnik Szabina, aki 89-szer volt eredményes, őt Tóth Eszter követi hatvan találattal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyén Termány Rita áll 56 góllal.

A március 3-án, 18 órakor az Elektromos Sportcsarnokban kezdődő mérkőzést az Andorka Miklós, Hucker Róbert játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 16. forduló
03.03., 18.00:
MTK Budapest–ÉRD

Fotó: handballerd.hu

Címkék