Két versenyről kilenc érem!

Két helyszínen, Budapesten a Hódos Tamás Emlékversenyen és Seregélyesen a két korosztály számára tartott országos ranglistaversenyen vettek részt az Érdi VSE tollaslabdázói.

Hasonló tartalmaink:

A Hódos Tamás Sportcsarnokban rendezett Hódos Tamás Emlékversenyen vett részt az Érdi VSE nyolc tollaslabdázója. Az érdiek a három korcsoportnak tartott országos viadalon kettőben, U11-ben és U13-ban indultak. A nyolc érdiből hatan is dobogóra állhattak.

Az U11-eseknél Harmos Boldizsár kínai ellenféllel szemben nyerte meg a döntőjét, Borbás Dávid három szettben búcsúztatta az elődöntőben csapattársát, Kovács Marcellt, így Borbás Zsarnai Milán mellett lett bronzérmes, Kovács Marcell pedig végül ötödik helyen végzett. A lányoknál Kis-Kasza Arabella magabiztosan nyerte kategóriája versenyét,

Az U13-asoknál Schvirján Zsófia és Zsarnai Marcell személyében két korosztályos válogatott versenyző is indult érdi részről. Előbbi aranyérmes, utóbbi ezüstérmes lett, miután a másik válogatottól, a pápai Horváth Csanádtól kapott ki a döntőben. A harmadik érdi Fekete Tímea volt az U13-asoknál, aki a diákolimpiai rendezvényeken még az alsóbb korcsoportokban is indulhat, ám 2018-tól az egyesületi versenyeken már U13-asként vesz részt, ahol keményen vitézkedett, jó meccseket játszott és ötödik helyen zárt.

Ezt követően az U13-as és U17-es korosztályok számára tartottak országos ranglistaversenyt Seregélyesen, ahol három érdi indult, U13-ban ismét Schvirján Zsófia szerepelt, U17-ben az egyébként U15-ös válogatott Kis-Kasza Miklós mellett pedig Tóth Róbert volt érdekelt.

„Nagyon nagy örömömre mindenki dobogón végzett. Zsófia óriási csatát vívott, hiszen szinte a teljes korosztályos válogatott ott volt, jó meccseket játszott, az elődöntőben viszont három szettben alulmaradt a végső győztessel szemben” – mondta Tornai Tibor, az Érdi VSE tollaslabda szakosztályának vezetője. – Kis-Kasza Miklós ezúttal a párosokban teljesedett ki, ugyanis Tóth Róberttel elindultak fiú párosban. A sorsolás alapján úgy ítéltem meg, hogy egy dobogó kinézhet nekünk, de végül aranyérmesek lettek, ami számomra is egy kellemes meglepetés. Vegyes párosban pedig egy NKE SE-s lánnyal indult Miki, aki korábban már játszott mostani ellenfelével, itt szintén a döntőig meneteltek, de ott kikaptak egy hajdúszoboszlói összeszokott párostól” – számolt be róla Tornai Tibor.

Az érdiek három versenyzője így három (vagy négy) éremmel térhetett haza.

Az Érdi VSE és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola március 18-án, 9 órától tartja a Pesti Sport Kard Ki Kard Kupát az intézmény tornacsarnokában, amely remek felkészülési lehetőség a március 23. és 25. között rendezett kiskunfélegyházi országos diákolimpiai döntőre.

PESTI SPORT – „KARD KI KARD!” KUPA – Időpont: 2018. március 18. 9.00
Helyszín: Batthyány Sportcsarnok, Érd – Fácán köz 1.
Rendező:  Érdi VSE Tollaslabda Szakosztály és az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola
Döntnök: Tinka Lajos, Titkár: Tornai Tibor
Versenyszámok: (a diákolimpiai kiírás alapján):
fiú és lány egyéni illetve amatőr felnőtt A és B kategória
I. kcs: 2009/2010; II. kcs: 2007/2008; III. kcs: 2005/2006; IV. kcs: 2003/2004
A 2002-ben és az előtt születettek a NYÍLT kategóriákban indulhatnak.
Felversenyzés van. A nyílt „A” kategóriába diákok is nevezhetnek!
Résztvevők: A verseny egyéb kategóriájú, ranglista pont nem szerezhető, azon bárki indulhat. Játékengedély illetve sportorvosi nem szükséges, az indulókért szüleik, illetve saját maguk vállalnak felelősséget.
Bonyolítás: A versenyt megfelelő létszám (8 fő/csoport) esetén svájci rendszerben rendezzük – 6 fordulóval. Rájátszás nincs! A végső sorrendet a szoftver által meg¬a-dott lista alapján állapítjuk meg. 8-nál kevesebb nevező esetén körmérkőzést ját-szunk.
Labda: MAVIS 350 – sárga kosarú. Saját toll labda használható, ha a felek megegyez¬nek benne.
Nevezés: 2018. március 16. éjfélig az erditollas@gmail.com címre.
Nevezési díj: 500 Ft + egy tábla csokoládé; Felnőtt kategóriákban: 500 Ft!

Díjazás: Minden kategóriában 2 harmadik helyet osztunk ki! Minden dobogós érem díjazásban részesül, illetve a diákok visszakapnak egy tábla csokoládét!

A küzdőtérre csak a játékosok léphetnek! A verseny ideje alatt büfé üzemel.
További információ: Tinka Lajos – 06 30 590 9291

Címkék