Szerzői est az IRKA Klubban

A százhalombattai Nagy-Rakita Melinda mutatkozott be az érdi Irodalom-kedvelők Klubja (IRKA) szerzői estjén március 9-én. A beszélgetést Balpataki Katalin vezette, a szerző műveit IRKA-tagok tolmácsolták.

Hasonló tartalmaink:

Nagy-Rakita Melinda két éve tartozik az alkotói közösséghez, amelynek szinte minden kiadványában publikál.
Négy évvel ez előttig kizárólag a munkájával összefüggésben foglalkozott írással. A fordulatot, amely az alkotás felé terelte, egy jobb agyféltekés írói kurzus hozta meg. Az irodalomhoz addig kizárólag az olvasás kötötte, ezen a téren – ahogy ő fogalmazott – mindenevő.
Először a 2015-ös 100szóbanBudapest pályázatra beküldött verse jelent meg nyomtatásban, azóta több pályázaton vett részt sikerrel. Sokoldalú író, művei között megtalálható próza – novella, kisregény, sci-fi, krimi – és vers egyaránt.
Egyik legnagyobb szerzői élménye az volt, hogy a Budapesti Állatkert két évvel ez előtti pályázatára írt, első díjas meséjét, “A császár és a madarakat, a díjátadó ünnepségen bemutatta egy színtársulat. Rendszeresen publikál az óvárosi Százhalom magazinban, blogja a ramekilitanda.blog.hu oldalon olvasható.  Az irodalmi pályázatokon elért sikerei további írásra ösztönzik, tele van tervekkel, ötletekkel.
(forrás: Hírtükör)
Címkék