A felfedezők köztünk vannak

Szalay-Berzeviczy Attila neve több helyről is ismerős lehet. A gazdasági szakember volt már a Budapesti Értéktőzsde elnöke, az ő nevéhez fűződik a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elindítása is. A múlt hét óta új oldaláról is megismerheti az érdi közönség, hiszen ezúttal a néhány évvel ezelőtti világ körüli útján készült fotóiból nyílt kiállítás a Magyar Földrajzi Múzeumban.

Hasonló tartalmaink:


A városunkban élő Palkó Zsolt több ismeretterjesztő, illetve környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezésnek illetve sajtóterméknek a központi alakja, például – mások mellett – az ő nevéhez fűződik az Érdi Polgári Természetőrség közelmúltbeli létrejötte is. Miként a múlt hét óta látható, A felfedezők köztünk vannak című tárlatot is ő hozta el Érdre.

A kiállítássorozat célja olyan ismert személyek alkotásainak bemutatása, akiket a közvélemény egészen más oldalukról ismer, ugyanakkor munkájuk mellett szenvedélyes utazóként lelkesen hódolnak a világ felfedezésének, megismerésének és dokumentálásának.

Noha felmenői közt ott találjuk többek közt a magyar festészet kiemelkedő személyiségét, Szinyei Merse Pált is, de Szalay-Berzeviczy Attila elsősorban közgazdászként szerzett hírnevet magának. Aztán negyven éves korában úgy érezte, hogy ki kell szállnia a pénzügyi világ vérkeringéséből, hogy két barátjával világ körüli útra induljon. Utazásaik során – többek közt – bejárták a Himaláját, a Tűzföldet, partra szálltak Antarktiszon, miképpen Alaszkába is eljutottak, ezeket az élményeket pedig fényképezőgépeikkel is megörökítették.

A felfedezők köztünk vannak című tárlatot május végéig lehet megtekinteni a Magyar Földrajzi Múzeum emeleti kiállítótermében.

Címkék