A harmadikos lányok is „skupoztak”

A harmadik osztályos lányok versenyével folytatódott az ÉRD Arénában a Suli Kézilabda Utánpótlás Program (SKUP).

Hasonló tartalmaink:

24 lelkes csapat harcolt az érmekért a környező települések iskoláinak harmadik osztályos lánya kézilabda csapatai közül, melyeket Tekauer Norberttől, az ÉRD női kézilabda csapatának elnökétől és az NB I-es felnőtt csapat tagjaitól vehettek át a nebulók.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is önálló torna keretében léptek pályára a harmadik osztályos lányok, hiszen az egyre bővülő létszám miatt már második esztendeje, hogy a fiúktól külön játéknapon mérkőznek meg egymással a tornagyőzelemért. A résztvevő csapatok tagjai két éve tanulják a kézilabdát az iskolai oktatás keretein belül, így kiélezett mérkőzéseken szép, és egyre technikásabb játékkal örvendeztették meg edzőiket, pedagógusaikat és az eseményre kilátogató szülőket. A tavalyi megmérettetéshez képest, már hattal több, azaz 24 csapat küzdött meg a dobogós helyezésekért. Ebben a korcsoportban még kisebb pályán, és szűkebb létszámmal űzik szeretett sportágukat a diákok – tudatta hivatalos oldalán az ÉRD.

Az ÉRD Arénában kialakított négy pályán összesen tizennégy iskola 24 alakulata mérte össze tudását. A Rózsaszín síp akcióban nevelkedett játékosoknak nem volt nehéz dolga, hiszen jó hangulatú és sportszerű mérkőzéseket vezényelhettek le az ötletes fantázia nevekkel ellátott csapatoknak. Végül az eredményhirdetésen kiosztásra kerültek az érmek a 2017/2018-as SKUP harmadik osztályos lány tanulóknak, de természetesen senki nem távozott üres kézzel, hiszen minden csapat emléklappal, és minden kis játékos egy-egy ajándék SKUP könyvjelzővel lett gazdagabb, melyeket az NB I-es felnőtt játékosok adtak át. A dobogós csapatok az okleveleket és az érmeket Tekauer Norberttől vehették át. Az idei évben a Ligeti gyémántok nyakába került az aranyérem, míg a dobogó második fokára az Aranybatta állhatott fel, míg a harmadik helyet a Bolyai párducok szerezték meg.

SKUP torna 2017/2018 – harmadik osztályos lányok végeredmény
1. Ligeti gyémántok, 2. Aranybatta, 3. Bolyai párducok, 4. Szuper csajok, 5. Tűzlabdák, 6. Ligeti rózsák, 7. Bolyai csillagok, 8. Ligeti jázminok, 9. Kézi lányok, 10. Arany póni, 11. Villám csajok, 12. Erős csapat, 13. Villámcsajok (Arany), 14. Tonádók, 15. Szellők, 16. Mimózák, 17. Acéltacskók, 18. Popcorn, 19. Főnix csapat, 20. Érdi rohamcsigák, 21. Extrém pegazusok, 22. Andreetti lányok, 23. Unikornisok, 24. Sóskúti vadmacskák

Címkék