Ovisok mutattak példát szemétszedésből

Furcsa látvány fogadta a kocsival hazafele tartókat pénteken délután a Riminyáki úton. Az út melletti járdát ugyanis több tucat óvodásból és felnőttből álló kis sereg szállta meg, gereblyével, szemeteszsákokkal felfegyverkezve. A Pumukli Német Nemzetiségi és a Meseház Óvoda hadat üzent a Bara-árok parti szemétnek.

Hasonló tartalmaink:

A Riminyáki út és a Bara-árok menti szemét, a millió cigarettacsikk, sörös doboz és üveg, sőt, alsógatya nem a gyerekek szemete, nem ők dobálták el , nem az ő felelősségük és kötelességük lenne összeszedni. Mégis magukénak érzik a terepet, a természetet, az utat, amin nap mint nap sétálnak. Éppen ezért hiába nem ők szennyezték be azt szeméttel, rendíthetetlen szorgalommal vetették rá magukat a legapróbb és legeldugottabb kis szemétre is. Egy csikk nem sok annyi sem maradt utánuk.  

Mint azt Köhler Dolli, a Katica csoport óvónénije kérdésünkre elmondta, az akcióra már másodjára került sor. Tavaly volt az első alkalom, amikor egy németországi hulladékudvar megkereste őket, hogy vegyenek részt közösen a Let’s Clean Up Europe akciójában, közben pedig csatlakozott hozzájuk egy német óvoda, valamint egy angol és egy török város is. A Let’s Clean Up Europe! – Tisztítsuk meg Európát program március elejétől május végéig tart, és ebben az időszakban bármikor csatlakozhatnak a városok a Pumukli és a Meseház Oviéhoz hasonló szemétszedési akciókkal. A  kezdeményezés lényege, hogy több millió európai tisztítsa meg  a környezetét. Nálunk a TeSzedd szeptemberben szokta meghirdetni a programhoz kapcsolódó szemétszedési akcióját.

“A Pumukli Óvodának kettős célja volt az eseménnyel”, magyarázza az óvónő. “Egyrészt megtisztítani azt a környezetet, ahova tavasztól őszig rengetegszer kisétálnak a gyerekek, másrészt környezettudatossá nevelni a gyerkőcöket, megtanítani őket a környezetük védelmére.”

Ha lennének osztályzatok az oviban is (hál’Istennek nincsenek) a Pumukli és a Meseház Óvoda csöppségei kitűnőre vizsgáztak  volna pénteken környezetvédelemből. Mi, felnőttek vajon hányast kapnánk? Csak remélni lehet, hogy hétfőn, mikor a gyerekek újból kisétálnak a Bara-árok partjára, szép, rendezett környezet fogadja őket, úgy, ahogy ők hagyták azt, és nem szeméthalmokba ütköznek megint.

 

Címkék