Három érem a Magyar Kupáról

Tatán rendezték az amatőr ökölvívók Utánpótlás Magyar Kupáját, amelyen az Érdi Box Klub öt sportolója is érdekelt volt, közülük hárman éremmel zárták a viadalt.

Hasonló tartalmaink:

Új néven fut az amatőr ökölvívók diákolimpiája, amely az idei évtől kezdve már Utánpótlás Magyar Kupa néven szerepel. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a tervek szerint ezentúl Tatán, az Olimpiai Edzőtáborban bonyolítja le a versenyt.

Az Érdi Box Klub öt öklözőt delegált a versenyre. Góman Martin a serdülők 41,5 kilogrammos súlycsoportjában kaposvári ellenfelével szemben pontozásos vereséget szenvedett.

– Nagyon ügyes volt, hiszen neki ez volt az első éles mérkőzése, ahol szépen helyt állt – fogalmazott Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedzője Góman Martinnal kapcsolatban.

A serdülőknél Ruzsinszki Bálint 54 kilóban lépett a kötelek közé, ám ő is egy nagyon szoros meccsen kapott ki pontozással.

A harmadik serdülőkorú érdi, Sipos Richárd az 59 kilogrammban volt érdekelt, s 3:2-es pontozásos vereségével nem jutott fináléba, így bronzérmes lett.

– Egy hajszálon múlt, picit dominánsabbnak kellett volna lennie, többet előremozogni és terelgetni az ellenfelét. Nem mondhatunk semmit, de az ellenfél sem mondhatott volna semmit, ha a Ricsi kezét emelik fel – jegyezte meg a vezetőedző.

Szigetvári Bendegúz első két meccsét megnyerte az 57 kilós juniorok között, ami azért is hangsúlyos, mert ő idén váltott korosztályt, így elsőéves juniorként állt helyt. Az elődöntőben egy világversenyeket is megjárt ellenfelet, Zúró Zsoltot kapta, aki általában idő előtt befejezi a meccseit. A már másodéves junior Zúróval azonban nagyon parázs meccset vívott Szigetvári Bendegúz, ám vereségével bronzérmesként zárta a Magyar Kupát.

– Egy menetet nyert Bendi, kettőt az ellenfél, de nagyon szoros meccs volt. Úgy gondolom, hogy akár a mi kezünket is a magasba emelhették volna. Bendi mindet megtett és nagyon sokat fejlődött – mondta a bronzérmet szerző Szigetvárival kapcsolatban Dobrádi Zsolt.

Az országos bajnoki aranyérmes, serdülőből a junior korcsoportra váltó 75 kilogrammos Csóka Klaudia kategóriájában hárman voltak. Az elődöntő első menetében az érdi öklöző döntő fölénnyel győzött vecsési ellenfelével szemben és jutott a fináléba. Ott viszont végül vereséget szenvedett, így ezüstérmet szerzett.

– Klau most vizsgára készül az iskolában, ezért nem tudott olyan rendszerességgel járni edzésre, ennek ellenére nagyon ügyes volt és megosztott pontozással, szoros mérkőzésen maradt alul. Úgy érzem, meg lehetett volna az aranyérem is, mert jobb bunyós, technikásabb versenyző a Klau, de sajnos most nem tudott úgy felkészülni – értékelte Csóka Klaudia szereplését Dobrádi Zsolt.

– Nagyon boldog vagyok, mert nagyon ügyesen, szépen helyt álltak versenyzőink, amit mutat, hogy pontozással kaptak ki, ami azt jelenti, hogy felkészülten jöttünk ide, szóval megérte az eddig befektetett munka – összegzett Dobrádi Zsolt.

– Nagyon nagy teljesítmény egy ilyen kis egyesülettől, mint mi, hogy öt versenyzővel el tudtunk jönni erre a nagy viadalra. Persze, jöhettünk volna még többen, de ide már nagyon felkészült sportolók kellenek, úgyhogy ez megmutatja az egyesület eredményességét. Úgy vélem, jó irányba haladunk – fűzte hozzá.

Az ÉBK bokszolói legközelebb jövő hét végén, a Süllős Gyula Emlékversenyen lépnek szorítóba.

fotó: Érdi Box Klub facebook 

Címkék