Újra indul Senior Akadémia!

Indul az Érdi Szenior Akadémia újabb – és természetesen továbbra is ingyenes – szemesztere. Az ötven éven felettieket most is izgalmas, sokakat foglalkoztató témákkal várják  Zsigmond Király Egyetem oktatói: demencia, munkavállalás, idősek átverésére irányuló kísérletek, cukorbetegség – a tavaszi szemeszteren ezek kerülnek terítékre.

Hasonló tartalmaink:

A Zsigmond Király Egyetem a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az egyetemisták több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is idősoktató-idősképző egyetemi diplomát kapnak. Az intézménynek van egy nagyszerű kezdeményezése is: egy-egy városban lehetőséget teremtenek arra, hogy egy úgynevezett szenior akadémia keretében tájékoztassák, tanítsák az 50 feletti korosztályt. A szabadegyetemtől az különbözteti meg ezt a képzést, hogy ez az idősek igényei szerint szerveződik, tehát elsősorban ennek a korosztálynak szól, és az előadók ismerik az idősképzés speciális területeit, azaz szakmailag megalapozottan tudják, hogyan kell ezt a korosztályt tanítani.

Az Érdi Szenior Akadémia korábbi szemeszterei nagyon sikeresek voltak; aki akarja, most folytathatja a tanulást, aki pedig most kíván bekapcsolódni a programba, bátran megteheti: az előadások ingyenesek, aki minden alkalmon részt vesz, oklevelet is kap. Az előadásokat a Szepes Gyula Művelődési Központban tartják.

2018. tavaszi szemeszter:

Április 4. szerda, 15 óra: A demencia (időskori elbutulás) felismerése, típusai és a tanulás
Előadó: DR. JÁSZBERÉNYI JÓZSEF (Zsigmond Király Egyetem felnőttképzési igazgatója).

Április 18. szerda, 15 óra: Munkavállalási lehetőségek 50 év felett
Előadó: SULYOK TAMÁS (adjunktus)

Május 2. szerda, 15 óra: Svindlerek hálójában – avagy az idősek átverési kísérletei
Előadó: KOVÁCS GYÖRGY (egyetemi óraadó tanár)

Május 16. szerda, 15 óra: A cukorbetegségek típusai – mit együnk és mit ne együnk ilyenkor?
Előadó: VERESNÉ Dr. BÁLINT MÁRTA (Semmelweis Egyetem, Budapest)

Senior-akade´mia-plaka´t-(2

Címkék