Jó tapasztalatszerzés volt

Az Érdi Box Klub két ökölvívója, Ruzsinszki Bálint és Sipos Richárd mérette meg magát a Vasas SC által szervezett id. Süllős Gyula Emlékversenyen.

Hasonló tartalmaink:

A háromnapos viadalon Ruzsinszki Bálint bronzérmes lett, miután 54-ből az 56 kilogrammos súlycsoportba fellépett, és három mérkőzést vívott meg, melyek közül egyet megnyert, kettőt elveszített. Sipos Richárdnak eredeti súlycsoportjában, 59 kilóban nem volt ellenfele, így egy kategóriával feljebb, a 62 kilósoknál lépett a kötelek közé, ahol kikapott.

– Nagyon hasznos volt, mert minél több mérkőzésük van, annál rutinosabbak lesznek, szóval kellenek a meccsek. Bálint ügyesen bokszolt, szoros mérkőzéseken kapott ki, úgyhogy jó volt, sokat fejlődött. Ricsi egy súllyal feljebb bokszolt, nem ment végig a mérkőzés, de neki is hasznos volt, hogy szorítóba léphetett – mondta Dobrádi Zsolt, az Érdi Box Klub vezetőedzője.

Az érdiektől az a két versenyző vett részt a budapesti viadalon, akiknek a nemrég rendezett Utánpótlás Magyar Kupán kevesebb mérkőzése volt.

– A mostani verseny a serdülőknek az Európa-bajnokságra egy válogatóverseny volt, hogy bírják a srácok a sorozatterhelést. Egy hetük volt pihenni és azért is volt jó ez a verseny, mert egy Eb sem egy mérkőzésből áll, hanem több napig megy a küzdelem – jegyezte meg Dobrádi Zsolt.

Címkék